Vágólapra másolva!
Hári Jánossal, a magyar válogatott támadójával erősítette meg keretét a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.

"Kóger Dániel sérülése miatt szükségesnek láttuk, hogy egy minőségi játékossal pótoljuk őt. Miután Hári János németországi csapatától távozott, számunkra pont kapóra jött, hogy egy ilyen kvalitású játékos szabadon igazolhatóvá vált" - nyilatkozta Szélig Viktor szakmai igazgató.

A klub szerdai közleményéből az is kiderül, hogy

a 25 éves játékos profi karrierje során először játszik magyar klubban,

ám elképzelhető, hogy nem lesz hosszú a szerepvállalása az osztrák ligában érdekelt együttesnél.

Hári János pályafutása során először szerepel magyar csapatban Forrás: Mudra László - MJSZ

"Nem titok, a szerződésében opcióként jelöltük meg azt, hogy a novemberi szünet ideje alatt erősebb bajnokságból érkező ajánlat esetén eligazolhat" - mondta Szélig, hozzátéve, hogy ha ez nem történik meg, akkor a székesfehérvári csapatot erősíti majd a szezon végéig.

Hári 2006-ban került Svédországba,

ahol 175 élvonalbeli mérkőzésen lépett jégre, csapatait pedig 54 ponttal segítette.

"Most új ligában fogok játszani" - kezdte várakozásait illetően Hári - "Úgy gondolom, a szakvezetés a támadójátékban, az emberelőnyös játék javításában számít majd rám, és a bizalmat kemény munkával szeretném meghálálni."