Visszavonult Európa legjobb kosárlabdázója

Horizontal
Slovenia's guard Goran Dragic celebrates with the trophy after winning the FIBA Eurobasket 2017 men's Final basketball match between Slovenia and Serbia at Sinan Erdem Sport Arena in Istanbul on September 17, 2017. / AFP PHOTO / OZAN KOSE
Vágólapra másolva!
Visszavonult az aranyérmes szlovén válogatottból a vasárnap véget ért férfi kosárlabda Európa-bajnokság legértékesebb játékosa, Goran Dragic.

"Elértem, amit szerettem volna, ez megfelelő pont a lezárásra" - nyilatkozta a 31 éves csapatkapitány, aki 35 ponttal a mezőny legeredményesebbje lett a szerbek elleni döntőben, amelyet 93-85-re nyertek meg.

Dragic - az észak-amerikai bajnokságban (NBA) szereplő Miami Heat játékosa - egy nappal azután jelentette be döntését, hogy a szlovén fővárosban mintegy húszezer szurkoló ünnepelte a nemzeti csapatot.

A köztársasági elnök, Borut Pahor az egyik legmagasabb állami elismeréssel jutalmazta az együttest, amely történetének legjobb eredményét érte el. Az eddigi csúcsot a nyolc évvel ezelőtti negyedik hely jelentette.