Vágólapra másolva!
Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes szerb férfi kosárlabda-válogatott mindössze 8 ponttal, 86-78-ra tudott nyerni az oroszlánként küzdő, csupaszív játékot bemutató magyar férficsapat ellen Isztambulban az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A mérkőzés után három magyar játékos, Perl Zoltán, Ferencz Csaba és Keller Ákos, valamint Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány is nyilatkozott az Origónak.

A fantasztikusan játszó és 22 pontot dobó Perl Zoltán így összegzett az Origónak: "Ez csapatteljesítmény volt a javából. Úgy éreztem, hogy a szerb válogatott nagyon figyelt Hanga Ádámra és Vojvoda Dávidra, ezért a többieknek nagyobb terület jutott a játékban.

Perl Zoltán 22 pontot dobott Szerbiának Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mindennél többet mond, hogy az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes szerbekkel végig partiban tudtunk lenni, és kevesebb mint tíz ponttal kaptunk ki. Valahol számítottunk erre, még ha nem is mertük mindezt kimondani. A csapatban óriási akarat munkált, hiszen nem mindennap játszunk Európa-bajnokságon a nyolc közé jutásért mérkőzést. Éppen ezért a motivációnk nagyon rendben volt.

Persze az látszott, hogy a szerbek egyénileg sokkal jobb játékosok, de csapatjátékban, összetartásban fel tudtuk velük venni a versenyt.

Számomra ez az Európa-bajnokság hatalmas élmény volt. Nagyon sajnálom, hogy vége lett, tényleg minden pillanatát élveztem! Most hazamegyünk, mindenki elmegy a saját klubjához, hiányozni fognak a srácok, de a magyar bajnoki mérkőzéseken úgyis találkozunk, immár ellenfélként.

Keller Ákos 8 pontig jutott, ő így beszélt: "Nagyon rossz kezdés után viszonylag hamar sikerült felzárkóznunk, és végig ott voltunk Szerbia nyakán.

A szerbek próbálták erőltetni a centerjátékot, így viszonylag sok volt az eladott labdájuk, ezeket mi megpróbáltuk kihasználni. Szerbiának nagyobb veszítenivalója volt ezen a meccsen, nekünk semmi, így felszabadultan tudtunk kosárlabdázni.

Keller Ákos és a szerb Ognjen Kuzmic a férfi kosárlabda-Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Magyarországon én már ebben a sportágban mindent elértem, amit akartam, egy vágyam volt még, hogy egy Európa-bajnokságon szerepelhessek. Ez itt most sikerült, boldog vagyok, hogy itt lehettem!

Ebből is látszik, hogyha a bírók engedik a kemény, de sportszerű játékot, mi is tudunk jól játszani, és meg tudjuk nehezíteni a legjobb ellenfelek dolgát is."

Ferencz Csaba 15 pontot szórt a világhírű ellenfélnek. Most az ő gondolatai következnek. "Ezt a mérkőzést ugyanoda tudom sorolni, ahová a spanyolok elleni találkozót tettem:

életem egyik legnagyobb élménye volt a szerbek elleni találkozó is.

Arra számítottam, hogy nem fogunk 40 ponttal kikapni, arra viszont nem, hogy így meg tudjuk szorongatni Szerbiát. Egy-két hibától eltekintve meg tudtuk csinálni mindazt, amit elterveztük. Nagyon sajnálom hogy vége ennek az Eb-nek, mert számomra óriási élmény volt mindaz, ami az elmúlt másfél hétben velünk történt.

Ferencz Csaba zseniális hárompontosainak a szerbek elleni meccsen is tapsolhattunk Forrás: AFP/Ozan Kose

A magam részéről szívesen maradtam volna még. Büszke vagyok a csapatra, és mindenkire, aki ehhez a teljesítményhez bármit is hozzátett. Már a spanyolok elleni mérkőzés után azt mondtam, hogy valószínűleg befejezem a válogatottban a szereplést. Nem tudok mást mondani most sem. Biztosan lesznek álmatlan éjszakáim a döntés miatt. Borzasztó nehéz lesz ettől a társaságtól elszakadni, mert nagyon megszerettem a srácokat, mindenkit a szívembe zártam, jó volt velük lenni.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány: "Nagyon büszke és boldog vagyok, de a mi életünk ettől a mérkőzéstől sem változik meg. Ezek a srácok ugyanolyan szerények maradnak ez után a meccs után is, mint amilyenek voltak a szerbek elleni találkozó előtt.

Mi ezen az Európa-bajnokságon megmutattuk, hogy nem az számít, hogy ki mit nyilatkozik, nem az számít, hogy ki mekkora celeb, hanem a valós teljesítmény, és a csendes, szerény viselkedés, valamint az akarat a döntő.

Ez nagyon messzire vitte el ezt a társaságot.

Ivkovics Sztojan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerbek elleni mérkőzés azért volt nagyon fontos számunkra, mert nem szerettem volna átélni, hogy az ellenfél átrohan rajtunk, és legázol bennünket. Az, hogy ezt sikerült megakadályozni, bravúr, és ezért a legnagyobb elismerés hangján beszélhetek a magyar csapat teljesítményéről.

Szerbia nem vett bennünket félvállról, a mérkőzés folyamán többször is idegesek voltak.

Nem véletlen, hogy a kulcsemberük, Bogdanovics több mint 30 percet játszott. Ezzel a mérkőzéssel lezárult egy szakasz. Az őszi világbajnoki selejtezőn jöhetnek már azok a fiatalok, akik most még nem tudtak bekerülni az Európa-bajnokságon játszó magyar csapatba. Most újabb építkezés kezdődik, amelynek az a célja, hogy a négy év múlva sorra kerülő Európa-bajnokságon Magyarország csapata ismét ott lehessen. Az őszi világbajnoki selejtezőknek is nekimegyünk. Mindent meg fogunk tenni a jó szereplés érdekében.