Vágólapra másolva!
A Női Hivatásos Alszövetség - a férfiakhoz hasonlóan - a hivatalban lévő Bartha Ferencet támogatja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) május 29-én esedékes elnökválasztása előtt. A keddi ülésen részt vevő küldöttek egy része ugyanakkor arról is nyilatkozott, hogy Bartha "kihívója", Németh László is alkalmas lehet az MKOSZ vezetésére.

Nyíri Dezső ligaelnök egyúttal furcsállotta az Angliában élő üzletember hétfői kijelentését, mely szerint a szövetségen belül rendezetlenek a jogviszonyok és az alszövetségek működése is: "Nem tudom, hogy Németh László honnan gyűjtötte be az információit, de a szövetség és a liga közti kapcsolat jogilag rendezett, a két szervezet alapszabályában szerepel, hogy a liga aláveti magát a szövetség szabályzatának. Ami az elmaradt kapcsolatfelvételt illeti, neki kellett volna keresnie bennünket, ám erre sem közvetlenül, sem közvetve nem került sor."

Az ülésen megválasztották az új elnökségbe javasolt tagokat, Nyíri Dezső mellett gazdasági alelnöknek Zalatnai Lászlót, a Zala Volán Rt. vezérigazgatóját terjesztették elő. Egyszersmind támogatták a többi tagozat korábban nyilvánosságra hozott listáját, melyen Mészáros Lajos (szakmai alelnök), Nagy Gábor (általános alelnök), Fülöp Tibor és Máté János (a férfiliga képviseletében), Szaniszló Sándor, valamint Cziffra Mihály (az amatőr alszövetség képviseletében) neve szerepel.

A női bajnokság következő idénye október 14-én vagy 15-én kezdődik, és május 15-ig tart. Az illetékes testület rábólintott arra a javaslatra, mely szerint amennyiben a liga szakmai és gazdasági előírásai alapján 12-nél több csapat alkalmas lehet az A csoportos szereplésre, akkor akár 14-es is lehet az élvonal.