Klicsko összecsinálta magát a meccsei előtt

KLICSKO, Vlagyimir
Mannheim, 2013. március 6. A címvédő ukrán profi nehézsúlyú világbajnok Vlagyimir Klicsko egy mannheimi sajtótájékoztatón 2013. március 6-án. Klicsko a német Francesco Pianeta elleni címvédő meccsét május 4-én vívja a Rajna-menti városban. (MTI/EPA/Uwe Anspach)
Vágólapra másolva!
Vlagyimir Klicsko április 25-én a feltörekvő Bryant Jennings ellenében teszi kockára nehézsúlyú címgyűjteményét az Egyesült Államokban. A 39 éves ukrán bunyós több mint tíz éve tartó veretlenségi sorozatát és dominanciáját annak is köszönheti, hogy megszabadult a profi pályafutása korábbi szakaszát jellemző mentális gyengeségétől.

Korábbi amatőr edzője, Andrej Sliwinski szerint Klicsko nehezen bírta a meccsei előtti perceket. "Senkitől sem láttam még ilyet, hogy rendszeresen összecsinálta volna magát a mérkőzések előtt. Gyakran eltűnt a mosdóban, és falfehéren tért vissza. A harc nem a ringben, hanem a fejében kezdődött, néha annyira ideges volt, hogy majdnem elsírta magát. De a szorítóban igazi őserő volt, talán azért is, mert annyira félt, hogy esetleg őt ütik ki. Ezért mindig arra törekedett, hogy mihamarabb végezzen az ellenféllel” - idézte a Profiboksz.hu Sliwinskit, aki a Flensburg amatőr csapatának vezetőedzőjeként 1995-1996 között foglalkozott az ukrán világbajnokkal.

Egy szót sem tudott németül

A csapat akkori menedzsere, Norbert Zewuhn azt mondja, a 19 éves Vlagyimirt csak azért igazolták le, mert a bátyját, Vitalijt eltiltották. "Akartunk egy erős nehézsúlyút a Bundesliga-csapatba. Vitalijt tízezer dollárért szereztünk meg, de az első meccse után kiderült, hogy a korábbi lábsérülésére valamilyen tiltott szert használt, ami rajta volt a doppinglistán. Gyorsan találnunk kellett valakit a helyére. A lengyelektől kaptunk egy visszajelzést, hogy a Legia Varsóban van egy szintén ukrán bunyós, aki igazán jónak ígérkezik. Meglepődtünk, amikor közölték a nevét, nem tudtuk, hogy van egy öccse is Vitalijnak.

Forrás: AFP/John MacDougall

"A feltételekről gyorsan megállapodtunk, 2000 márka meccsenként, egy 45 négyzetméteres lakás, később egy Opel Rekordot is kapott, de teljesen elégedett volt. Amikor kimentem érte a reptérre, nagyon meglepődtem, ugyanaz az arc és testfelépítés, alig tudtunk szót érteni vele, egy szót sem tudott németül. A kérdéseimre csak bólintani tudott, szóval nem sokat beszéltünk az úton" - folytatta Zewuhn.

Nem kér tanácsot a szünetekben

Sliwinski nem felejti el, hogy Vlagyimir az első edzéséről öt percet késett. "Gondoltam, na, ez jól kezdődik, de később kiderült, hogy nem az ő hibája volt. Ezt leszámítva mindig elsőnek érkezett, ahogy a meccseket is elsőként fejezte be. Pedig az elején egyáltalán nem sejtettük, hogy kivel állunk szemben. De amikor 38 másodperc alatt végzett Timo Hoffmann-nal, akkor rájöttünk, hogy igazi gyöngyszem került a kezeink közé. A szünetekben nem nagyon tudtam vele beszélni, ő elemezte az egészet. Technikailag már 19 évesen is nagyon magas szinten állt, sosem hagyatkozott pusztán az ütőerejére, mindig a fejével próbált győzni."

Két jegy cserébe Klicskóért

Az 1996-os olimpiai bajnoki cím megszerzése után egyértelmű volt a profi pályafutás. ”Szívesen megtartottuk volna, de már nem maradt ellenfele a Bundesligában. Fritz Sdunek már a második amatőr meccsén ott leskelődött, majd megkérdezte, hogy beszélhetne-e Vlagyimirrel. Mondtam, persze, úgysem ért egy szót sem németül. Máig ez volt a legnagyobb hibám, amit elkövettem. Fritz ugyanis beszélt oroszul, és valószínűleg akkor vázolta fel neki az universumos csere lehetőségét. Két jegyet kaptam cserébe az első profi mérkőzésére, akkor így működtek a dolgok. Most már teljesen más világban él, de büszkén emlékezünk rá."

Forrás: MTI/EPA/DPA/Uwe Anspach

"Flensburg nagyszerű kaland volt számomra, rengeteg tapasztalatot szereztem, itt kezdődött a németországi életem. Ezért a Bundesliga igazán fontos lépés volt a pályafutásomban. Ez volt az első eset, hogy kiléphettem a testvérem árnyékából. Nem ismertem a nyelvet, de barátsággal fogadtak, és hamar be tudtam illeszkedni" - emlékezett vissza Klicsko, aki 27. világbajnoki mérkőzését vívja szombaton a Madison Square Gardenben.

Forrás: Profiboksz.hu