Vágólapra másolva!

Soha nem bokszoltak ennyien Debrecenben

Minden korábbinál több versenyző jelentkezett az idei, immár 59. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyre, amelyet jövő szerdától rendeznek meg Debrecenben.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett rá, hogy 1955 óta, Barta Ferenc akkori neves debreceni ökölvívó szakember kezdeményezésére rendezik meg a viadalt, amely mára Európa egyik legrangosabb nemzetközi sportági eseményévé nőtte ki magát.

Kovács László szövetségi kapitány elmondta: idén három kontinens 21 országából 170 résztvevő érkezik Debrecenbe.

Az indulók száma miatt négy súlycsoportban két-két csoportban zajlanak majd a küzdelmek, így várhatóan a 60, 64, 69 és 81 kilogrammos kategóriák küzdelmeiben két bajnokot is fognak avatni - tette hozzá Kovács László.

A magyar színeket 40 versenyző képviseli a tornán. Ott lesznek Debrecenben a válogatott gerincét alkotó tapasztalt versenyzők: Varga Miklós (60 kilogramm), Harcsa Norbert (81 kilogramm) és Bernáth István (+91 kilogramm). Ringbe száll az ifjúsági Európa-bajnok Gálos Roland (60 kilogramm), testvére, Gálos Viktor (56 kilogramm), a junior Európa-bajnok Hámori Ádám (81 kilogramm), valamint a nankingi ifjúsági olimpián szerepelt Könnyű Richárd (60kilogramm) és Tóth Richárd (64 kilogramm) - sorolta a szövetségi kapitány.

Kovács László ugyanakkor megjegyezte, hogy a moszkvai Európa-bajnok Bacskai Balázs és a londoni olimpiai ötödik, a vb-negyeddöntős Harcsa Zoltán nem vesz részt a Bocskai-emlékversenyen, így a középsúlyúak (75 kilogramm) mezőnyében jelentősen meggyengült a magyar csapat.

Oroszország az idén kihagyja a versenyt, de a jelenleg egyik legerősebb boksznemzetnek számító Kazahsztán indul, akárcsak a jelenlegi top10-be tartozó Anglia, Azerbajdzsán, Törökország, és Ukrajna is. Az ázsiai kontinenst Kazahsztán mellett Kína és Mongólia is erősíti, míg az afrikai kontinensről immár hagyományos résztvevője a versenynek Mauritius és Egyiptom - emelte ki a szövetségi kapitány.

Az 59. Bocskai István ökölvívó emlékversenyt február 4. és 7. között rendezik meg a debreceni Oláh Gábor utcai sportkomplexumban.