Volt egy igencsak intim élményem a hegyekkel – interjú Suhajda Szilárddal

Az osztrák Alpokban elsodorta egy lavina, ez után döntött úgy, hogy expedíciós hegymászó lesz. Suhajda Szilárd első magyarként mászhatja meg – Klein Dáviddal párban – oxigénpalack nélkül a Mount Everestet, de mint mondja, nem az lenne az euforikus élmény, amikor a csúcson állhatnak, hanem az, amikor hazaérkezéskor a budapesti repülőtéren kinyílik a fotocellás ajtó. Az Origónak adott interjúban a felkészülésről, a hegyen heverő holttestekről és a zenéhez fűződő különleges kapcsolatáról is mesélt.

Mi volt az a pillanat, amikor először ráébredt arra, hogy a hegymászás lesz az, amiben szeretné megvalósítani önmagát?
Békéscsabai származású vagyok, a Körösök vidékén nőttem fel, és mindig is fontos volt számomra a természetjárás. Már kisiskolásként vándortáborozni jártam, ilyenkor végigtúráztuk a magyar középhegységeket. Aztán Esztergomba költöztem, akkor már napi rendszerességgel tudtam a Pilisben kalandozni, de a Börzsönybe is sokat jártam, később pedig már a Kárpátokban és az Alpokban mozgolódtam.

Egyszer volt egy igencsak intim élményem a hegyekkel, mintegy 10 évvel ezelőtt az osztrák Alpokban egy lavina elsodort bennünket.

Nem jártunk magasan, de rengeteg hó esett le rövid idő alatt, és sajnos rosszkor rossz helyen voltunk. Ekkor jöttem rá, hogy tapasztalatlanul vágtunk neki a túrának, így elhatároztam, hogy valamennyi hazai mászótanfolyamot el fogom végezni. Ez az élmény nem eltántorított ettől a sporttól, sőt, ekkor indult be az igazi rajongás.

Büszke arra, hogy békéscsabai:

Mit jelent önnek a hegymászás? Egy verseny önmagával vagy egy spirituális élmény, amelyet csak a hegyekben tud megélni?
A hegymászás, különösen az expedíciós hegymászás zarándokút is egyben, ilyenkor a világ egy másik részére utazunk, egy merőben más kultúrába, ahol hihetetlen emberélmények érnek bennünket. Kicsit mintha időutazás lenne, amikor ilyen messzire kerülünk az általunk ismert világtól és mindenkitől, aki fontos nekünk.

Egy ilyen út után más szemmel térünk vissza a hétköznapokba is.

A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmű.

Suhajda Szilárd a Facebook-oldalán így írt arról, hogy mit jelent neki a hegymászás:

Mennyi idő alatt lehet odáig eljutni, hogy valaki megmássza az Everestet?
Manapság már megvásárolható az, hogy valaki ott álljon a világ tetején. Számunkra azonban fontos az etikett, az az eszmeiség, hogy tiszta eszközökkel, saját erőnkre hagyatkozva érjük el az Everest csúcsát, ne úgy, hogy magashegyi teherhordók viszik a felszerelésünket, és oxigénpalackot használunk. Ha valaki ezt megálmodja, és csakugyan meg szeretné valósítani, akkor jó pár év fizikai felkészülésre lesz szüksége, de a mentális része is rendkívül fontos dolog. Tökéletesen ismernünk kell önmagunkat, például azt, hogy a váratlan történésekre hogyan reagálunk, illetve bizonyos szituációkban mit teszünk. Ezekhez pedig rengeteg tapasztalat kell.

Suhajda Szilárd – névjegy

Született: 1982. 06. 29., Békéscsaba

Jelentősebb mászásai:

2007 – Mont Blanc (4810 m) – csúcs
2012 – Gasherbrum I (6400 m)
2012 – Gasherbrum II (6000–6800 m)
2014 – Broad Peak (8051 m) – csúcs
2015 – K2 (7400 m)
2016 – Elbrusz (5642 m, 5621 m)

Ön „csupán” egy nyolcezrest mászott meg, a 8051 méteres Broad Peaket. Hogy érzi, rendelkezik elég tapasztalattal?
Négy nyolcezres expedíción voltam, de valóban, csak egyszer álltam nyolcezer méter feletti csúcson. Érthető, hogy felmerül a kérdés, mégis miként vághatok neki az Everestnek. Én azonban hiszek abban, hogy Dáviddal képesek vagyunk rá, ha nem hinnék benne, teljes magabiztossággal, akkor el sem indulnék itthonról. Az is rendkívül inspiráló és megtisztelő, hogy Dávid hisz bennem, illetve önbizalmat ad, hogy teljes értékű társnak tekint.

Nincs alá-fölé rendeltségi viszony közöttünk, még akkor sem, ha egyértelműen ő a legtapasztaltabb ma is aktív expedíciós hegymászó Magyarországon.

Ő ugyanolyan örömmel tanít nekem dolgokat, mint amilyen örömmel én tanulok tőle. Nagyon őszinték vagyunk egymással, de ez a minimum, hiszen a hegyen is őszintének kell lennünk. Ha bizonyos helyzeteket máshogy ítélünk meg fent, akkor elvárjuk, hogy őszintén elmondjuk a másiknak.

Úton visszafelé a Broad Peak csúcsáról a naplementében Forrás: Facebook/Suhajda Szilárd

A Meztelen-hegy

A Földön tizennégy 8000 méternél magasabb hegycsúcs létezik, mindegyik Ázsiában. A Nanga Parbat 8126 méteres magasságával a kilencedik legmagasabb csúcs. Elképesztő látványt nyújt, a déli fal az alaptábor felett húzódik négy kilométer hosszan, és eddig csupán öt alkalommal tették meg sikeresen ezt az útvonalat. A hegy neve hindu/urdu eredetű, jelentése „meztelen hegy”, ami a csúcs déli oldalán lévő csupasz sziklás pillérekre utal.

A hegy első sikeres csúcsmászása 1953-ban volt, Hermann Buhl a Rakhiot-gleccseren és a keleti gerincen mászott. A Nanga Parbat csúcsát 1999-ben Erőss Zsoltnak sikerült elérnie első magyar hegymászóként oxigénpalack és teherhordók nélkül. 2013-ban Klein Dávid és Ács Zoltán egy magyar–amerikai téli expedíció során a körülmények miatt kénytelen volt lemondani a csúcsmászásról.

Klein Dávid az Origónak adott interjúban elárulta, hogy sportpszichológus segítségével is készül az expedícióra. Esetleg együtt is járnak pszichológushoz?
Igen, néhány alkalommal voltunk együtt amolyan „párterápia jelleggel”. Bevallom, én először szkeptikus voltam, nem láttam annyira szükségét a dolognak, viszont már az első alkalom után azt vettem észre, hogy még annál is többet adott, mint amire számítottam. Meglepően megnyílik az ember, és ez a mentális felkészülésben rendkívül sokat számít. Dáviddal együtt ilyenkor begyakorlunk különböző szituációkat, amik a hegyen várnak majd ránk, és ez szuper dolog. Már értem, hogy miért fontos az olimpikonoknak és a komoly eredményeket elérő élsportolóknak is, hogy sportpszichológushoz járjanak.

Mátraházán edzőtáborozva készültek a Mount Everestre:

Az Everesten a csúcsra vezető úton holttestek hevernek. Erre is fel lehet készülni lelkileg?
A Broad Peak csúcsgerincén mi is belebotlottunk egy lengyel mászó holttestébe. A legijesztőbb az volt és még ma is az, hogy nem tudtam, mit is éreztem ekkor. Felfogtam, amit láttam, de próbáltam elhessegetni azt a felismerést, hogy ez velem is megtörténhet. Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy megforduljak és lefelé vegyem az irányt.

Szörnyen hangzik, de ott fent közömbösséget éreztem,

és a látottakat csak utólag dolgoztam fel. Az alaptáborban viszont, amikor a lengyel csapat a segítségemet kérte, hogy azonosítsam be a társuk helyzetét, na, az igazán torokszorító beszélgetés volt.

Suhajda Szilárd a Broad Peak csúcsgerincén:

Klein Dávid azt mondta, hogy a csúcson állni nem egy euforikus élmény. Egyetért vele?
Odafent minden teljesen más, lassú, ködös, fátylas a gondolkodásod, a csúcsélmény is hasonló, az sem euforikus érzés, nem egy ujjongó örömmámor. Nagyon tompák vagyunk, és ha felértünk, akkor tudjuk, hogy még csak az út felénél járunk.

Az igazán euforikus érzés az, amikor hazaérkezéskor a budapesti repülőtéren kinyílik a fotocellás ajtó,

és meglátjuk a ránk váró társaságot, a szeretteinket és a barátainkat. Ekkor fogom csak azt érezni, hogy igen, sikerült.

A Magyar Everest Expedíció 2017 egy környezettudatos expedíció. A gyakorlatban hogy kell ezt elképzelni?
Úgy, hogy mindent lehozunk a hegyről, amit felvittünk oda. A csúcsmászásig létrehozunk magaslati táborokat sátorral, ellátmánnyal, hálózsákkal, matraccal – ezeket végig használjuk áprilisban egy hónapon keresztül, amíg táborról táborra haladunk és akklimatizálódunk.

A csúcsmászás után lefelé minden táborhelyünket felszámoljuk,

elhozunk mindent, az üres, hóolvasztáshoz használt gázpalackokat, a csomagolóanyagokat, a hulladékot, a kempingcuccot, mindent. Sajnos még az oxigénpalackos mászók sem képesek mindig lehozni maguk után a szemetet, de van, hogy a felszerelésüket is otthagyják.

Ilyen egy tábor egy nyolcezres hegyen:

Fa Nándor az Origónak adott interjúban mesélt arról, hogy a földkerülő versenyen mennyi erőt adott neki, hogy naponta több órán át zenét hallgatott. Ön gitározik – az Everestre is visz fel zenét?
Igen, a zene valóban nagyon fontos számomra. Dávid hozott zenéket és a lejátszásukhoz szükséges kütyüket a közös expedíciónkra, nekem nem volt még eszemben. Most viszont én is így fogok tenni, mert nagyon jó élmény például a sátorban hallgatni, amikor várakozunk a rossz idő miatt. Nyilván nem menet közben hallgatjuk, hogy tudjunk egymással kommunikálni és a környezetünkre figyelni. Ahogy a mondás tartja, zene nélkül az élet hiba lenne.

Különösen fent a hegyen, amikor grandiózus látvány tárul elénk, ebben a környezetben még különlegesebb társ tud lenni a zene. Egyértelműen hozzájárul az egyébként sem hétköznapi élményhez. Nem mellékesen engem konkrét mantrák helyett sokszor egy dallam tart mozgásban.

Még a gondolatok, a légzés ritmusára is zene szövődik a fejemben.

A norvég Wardruna albumait biztos magammal viszem az Everestre is.

Ilyen zenéket fog hallgatni a Mount Everesten:

Létezik olyan, hogy utolsó mászás, ami után le tudja tenni a bakancsot, és át tud állni „átlagember” üzemmódra?
Nem. Életem jelen szakaszában nem tudom elképzelni, hogy abbahagyjam. Ha nem mehetnék a hegyekbe, boldogtalan lennék. Szerencsésnek érzem magam, hogy felfedeztem az expedíciós hegymászást, és ezt ilyen intenzíven meg tudom élni.

Nem tudja elképzelni az életét hegyek nélkül Forrás: Facebook/Suhajda Szilárd

Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy ezt másokkal megosszam. Ha olyan helyeken járok, ahova kevesen jutnak el, akkor kötelességemnek érzem, hogy elmeséljem, micsoda elképesztő és lenyűgözően szép helyek is léteznek a világban. Ha ezáltal tudok valamit adni az embereknek, ha tudnak ebből erőt meríteni, ha igazán inspirálni tudom őket, akkor máris megérte.

A Szellem-hegy

A Manaszlu 8156 méteres magasságával a Föld nyolcadik legmagasabb hegye. Hatvannégy kilométerre fekszik az Annapurnától a Himalája nepáli részén, a Gurkha (vagy más néven Mansziri) hegységben. A hegyet korábban hívták Kutannak is, ami tibeti nyelven lapos helyet jelent, és a hegy központi csúcsára utalhat. Később változtatták Manaszlura, ez a szankszrit manasza szóból ered, ami nyersfordításban „szellemhegyet” jelenthet.

A Manaszlu Himalája nagyon népszerű túrahelyszín is, a Himalája több hófödte csúcsára is kilátás nyílik, és az ott túrázók közelről ismerkedhetnek meg azokkal a helyi etnikai csoportokkal is, amelyek a hegyekben élnek.

Az első sikeres csúcsmászás 1956-ban volt, akkor egy japán expedíció tagjaiként Toshio Imanishi és Gyalzen Norbu értek fel a csúcsra.

2009-ben volt a csúcs tragédiával végződő első magyar megmászása. Erőss Zsolt a főcsúcsra (Rocky Summit), Barna Dániel csak az előcsúcsra jutott fel, a visszatérés során azonban a felfelé lassabban haladó dr. Szabó Levente meghalt. Klein Dávid 2015-ben palackozott oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül jutott fel a Manaszlura.

A Magyar Everest Expedíció 2017 márciusában indul, és körülbelül két hónapig fog tartani. Az Origo végigköveti a felkészüléstől kezdve a csúcsmászásig, a témában írt cikkeinket ide kattintva olvashatják.

Nehéz szembenézni azzal, hogy közönyös voltam a halállal