Vágólapra másolva!
További négy évig Gyulai Miklós, a Sport TV munkatársa vezetheti a Magyar Atlétikai Szövetséget.

A szervezet szombati tisztújító közgyűlésén az elnöki posztra egyedüli jelölt sportvezetőt az 52 küldöttből 49-en támogatták, három szavazat érvénytelen volt. A 46 éves Gyulai Miklós 2009 óta vezeti a MASZ-t, megbízatása a következő olimpiai ciklusra szól.

Az elnök az elmúlt időszakot értékelő beszámolójában kiemelte:

miközben a magyar sport összességében a riói olimpián némileg visszaesett Londonhoz képest, addig az atlétika folyamatosan emelkedő pályán volt a legutóbbi négy évben.

Hozzátette: London óta nőtt a versenyzők, a tagszervezetek, az edzők száma, és eredményességben is előrelépett a sportág.

Gyulai Miklós (balról az első) az MTK új atlétikai pályájának átadásán Forrás: Origo

Gyulai Miklós azt is hangsúlyozta, hogy 1964 és 1968 után most fordult elő először, hogy két egymást követő olimpián érmet tudott nyerni a magyar atlétika, a Rióban bronzérmes súlylökő, Márton Anita révén pedig 1968 után állhatott fel újra női atléta az olimpiai dobogóra.

ami a nemzetközi atlétika erőviszonyai között komoly eredménynek számít" - jelentette ki az elnök, aki arra is büszke, hogy Márton Anita révén újra van fedett pályás Európa-bajnoka és világbajnoki érmese, Eszes Dánielnek (110 gát) köszönhetően pedig szabadtéri ifjúsági Európa-bajnoka a magyar atlétikának.

Maradt azért még mit csinálni

A sportvezető beszámolója szerint több mint fél tucat atlétikai létesítmény készült el vagy újult meg a közelmúltban, de azt is elismerte, hogy a fedett pályás edzéslehetőségeket tekintve egyáltalán nem áll jól a sportág. Az elnök úgy látja,

legalább három budapesti fedett futófolyosóra mindenképpen szükség lenne

ahhoz, hogy a téli időszakban is megfelelő körülmények között tudjanak készülni a versenyzők.
A közeljövőt illetően megemlítette még, hogy 2018-ban U18-as ifjúsági atlétikai Európa-bajnokságot rendezhet Magyarország.

A MASZ két alelnökének ismét Németh Zsoltot és Szalma Lászlót választotta meg a közgyűlés, az elnökségbe a korábbi tagok, Kiss László, Knipl István, Szabóné Molnár Krisztina és Oroszi Zsuzsanna jutottak be, mellettük a testületbe - nemzetközi tisztség viselőjeként - bekerült Gyulai Márton főtitkár is, aki az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja.