Póta Európa-bajnokot vert és negyeddöntős egyesben a World Tour-versenyen

Póta Georgina
Budapest, 2016. október 21. Póta Georgina a román Irina Ciobanu elleni mérkőzésén az asztalitenisz Európa-bajnokság női versenyén a fővárosi Tüskecsarnokban 2016. október 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Póta Georgina bejutott egyesben a legjobb nyolc közé az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, a budapesti BOK Csarnokban zajló, 120 ezer dollár (34,7 millió forint) összdíjazású Hungarian Openen.

A 32 éves magyar játékos pénteken délután a svéd Matilda Ekholmmal döntőbe került párosban, majd este a kínai születésű, de ugyancsak svéd színekben versenyző, 2013-ban Európa-bajnok Li Fen várt rá az egyes nyolcaddöntőjében.

Li Fen Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Jól kezdett az ötödik helyen kiemelt Póta, az első két szettet nagyon gyorsan megnyerte, küzdelem igazán csak ez után alakult ki. A harmadik játszmában magára talált a 40 esztendős ellenfél - aki kilenc hellyel követi a világranglistán a 34. magyar pingpongost -, szépített, és a folytatásban is szoros volt a mérkőzés. A negyedik szettben, Póta 7-6-os vezetésénél időt kértek a svédek, de ez sem használt,

a hazai játékos 10-6-nál négy játszmalabdához jutott, s a harmadikat kihasználva 3-1-es előnybe került.

Az ötödik szettben 8-8-ig fej fej mellett haladtak a felek, a kilencedikként rangsorolt Li Fen azonban ekkor ellépett, egy-két labdamenetben szerencséje is volt, így ismét sikerült szépítenie. A hatodik játszma a korábbiakhoz hasonló szoros küzdelmet hozott,

a végén a svéd szettlabdához is jutott, de a Berlinben légióskodó magyar hárított,

majd ő került előnybe, s kihasználva a lehetőséget megnyerte a továbbjutáshoz szükséges negyedik szettet is.

Budapest, 2016. október 21. Póta Georgina a román Irina Ciobanu elleni mérkőzésén az asztalitenisz Európa-bajnokság női versenyén a fővárosi Tüskecsarnokban 2016. október 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

A szombati negyeddöntőben - 15.30 órától - kínai versenyző, a világranglista-helyezés nélküli Li Csia-ji vár Pótára.

A páros döntőjét, akárcsak a többi versenyszámét, vasárnap rendezik.