Vágólapra másolva!
Idén páratlan éven van túl a magyar horgászsport. Férficsapatunk a hollandiai Eb-n harmadik lett, a bulgáriai világbajnokságot pedig – tizenhárom év szünet után – megnyerte. Walter Tamás egyéniben is Eb-aranyérmes lett, mégis azt mondja, sokkal jobban örült a közös sikernek, már-már azt hitte, hogy csapatvilágbajnoki cím nélkül fog meghalni. Elmesélte a legnagyobb horgászélményét, elmondta, szerinte miért tagja Magyarország a sportág közvetlen élvonalának, de az óriási halpusztító kormoránról és a catch and release-ről is véleményt formált. De vajon mit rontottak el az idei női vb-n a szintén világbajnok horgász feleségével?

Az interjú reggelén azt mondtam a fiaimnak, hogy a világ legjobb horgászával találkozom. Igazat ad?
Nana, ilyen nincsen.

Hogyhogy? Ha az idei évet nézzük, akkor egyértelmű, hogy Walter Tamás a világ legjobb formában lévő horgásza.
Ha lenne olyan lista, amiben a vb-t és az Eb-t is összegeznék, akkor az Eb-címmel és a vb-hatodik hellyel valószínűleg az élbolyban lennék. De ilyen lista nincsen, csak egy olyan, amely az ötéves vb-teljesítményt méri, azt, ha jól tudom, vezetem. De ez csak az eredményeket veszi figyelembe, és nem a horgásztudást, ami nehezen mérhető és rendkívül szerteágazó. Egy japán feketesügér-pergető vélhetően felröhögne, ha meghallaná, hogy élő csalit is használunk. Az ő tudásuk teljesen más, és amiben jók, abban vélhetően már most sokkal jobbak, mint én valaha is lehetnék az életemben, ha mostantól csak azzal foglalkoznék.

A saját boltjában a kezéből eteti a pontyokat Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az ön számára mit jelent a horgászat? Ezt azért kérdezem, mert láttam a Facebookon, hogy békéshalazó világbajnok létére ragadozó halakra - balinra, süllőre - horgászott.
A viszonyom a horgászathoz skizofrén, élesen kettéválik versenyzésre és nem versenyzésre. A versenyhorgászattal való viszonyom az inkább a versenyzéssel való viszonyom; a győzni akarás, mint narkotikum szabályozza a történéseket.

Nem a versenypályán, és nem a versenycuccommal horgászom - kizárólag pergetek, ritkán legyezek vagy tengeren horgászom, és csak ragadozóhalra.

Azon soha nem gondolkodott, hogy elinduljon egy pergetőversenyen?
Ha kitalálnák a horgászvébén az öttusát, és lenne benne finomszerelékes, feeder és pergető forduló is, akkor örömmel várnám utóbbit, de az a baj, hogy a versenyhorgászathoz egy teherautónyi cucc kell. Ennek a rendben tartása, felkészítése egy teljes éven át zajlik. De ha holnap el szeretnék menni a Dunára pergetni, akkor fogok egy válltáskát és egy csónakkulcsot. Ezt nem lehet összehasonlítani.

A pergetés nem megy a versenyfelkészülés kárára?
Arra menne, hogy ha szezon közben tenném. Márciusban kezdődik, és októberig tart, ez idő alatt nem tudok pergetőbothoz nyúlni. A végére valamelyest telítődöm a versenyhorgászattal, ezért jó, hogy a vb végétől márciusig csak pergethetek. Persze fel kell készülni a versenyekre, de nem úgy, mint amikor a szinkronúszók egy új elemet gyakorolnak. Nekem az adott pályának az arra a hétre vonatkozó „teljesítményéből" kell felkészülnöm. Ha júliusban a Velencei-tavon lesz egy verseny, arra januárban nem tudok semmit készülni.

Azt mondja, hogy telítődik a szezon végére. De pihenés gyanánt mégsem ül le például a kandalló elé könyvet olvasni, hanem perget. Ennyire csak a horgászatról szól az élete?
Nem tudok eltávolodni a horgászattól télen sem. Ha beülnék a kandalló elé, akkor jó eséllyel rögtön elaludnék. Nem vagyok szakbarbár, de annyira nem tudok telítődni a horgászattal, hogy letegyem a botot. Szerintem, ha 40 év múlva újra beszélgetünk, ugyanígy fogok horgászni.

Szákolás Walter módra Forrás: Walter Tamás

Meddig lehet ezt ilyen szinten csinálni?
Van egy íve, egy kicsit a Gauss-görbére hasonlít. Nagyon ritkán nyernek huszonévesek vb-t. A legerősebb kor a harmincas évek elejétől a negyvenes évek végéig tart. Vannak ritka kivételek, én 31 évesen kétszeres világbajnok voltam, az elsőt 29 évesen nyertem. Ritka a 20-25 éves világbajnok, általában el sem lehet jutni ennyi idősen a vb-re. Nem elég egy szezonban összeszedni a tudást, és a következőben megverni a világot, ez a sok, a természet minél mélyebb ismeretével kapcsolatos faktor 10-20 év alatt gyűjthető össze, e nélkül nem lehet ezen a szinten halat fogni. Nem véletlen, hogy az utolsó ifikategóriában a 25 éven aluliak indulhatnak, tehát nem csak egy 18 vagy 20 éves horgász számít utánpótlás-versenyzőnek. Egy 23 évesnek gyakorlatilag nincs esélye egy idősebb ellen, de van olyan, aki 50 felett ér a csúcsra, Bob Nudd 54 évesen lett negyedszer világbajnok. Nem véletlen, hogy ekkor egy újabb kategóriahatár következik, 55 felett a veteránok mérik össze tudásukat. Persze ők is indulhatnak a normál vb-n, de nyerni már nem szoktak, mert

Negyven körül van a csúcsforma.

És most hány éves?
Negyvenegy.

Mennyire fontos év a karrierjében az idei?
2004 és 2006 volt az a két év, amely egyaránt nagyon jól sikerült. 2004-ben például két Eb- és vb-érmet nyertem, egyéniben világbajnok lettem - ez volt a csúcsév, ilyen lehet, nem is lesz már. Aztán olyan évek következtek, amikor ugyan sorra jöttek az érmek, de mindig csak ezüst vagy bronz. A magyar bajnokságban az elmúlt nyolc év alatt négyszer álltam dobogóra, és ezüstöt vagy bronzot nyertem. Ugyanebben az időszakban a 2009-es Eb-csapataranyon kívül tíznél több érmet nyertem Eb-n, vb-n, klubvébén - de mindig ezüstöt vagy bronzot. A tavalyi vb-n egyéniben és csapatban is ezüstérmes voltam. Nem akart megszakadni ez a sorozat. És ezért nagyon fontos év a 2016-os, mert végre ez egy olyan időszak volt, amely az aranyérmekről szólt.

Idén csapatban világbajnok lett. Hogyan lehet csapatban horgászni?
Nem passzoljuk egymásnak a labdát, mint a fociban, de ez egy csapatsport. Öt nap alatt, tőlünk 1500 km-re megfejteni egy pályát - ez egyedül horgászva a lehetetlennel határos. Ha egy nagyon gyenge csapatban szerepelnék, és egyedül kellene kitalálnom a megoldást egy vb-re, akkor sem én, sem a csapat nem szerepelne jól. De három vagy négy horgász sem elég, mind a hatnak (5+1 tartalék) jónak kell lennie.

Vallja, a versenyeken sok múlik azon, hogy ki mennyire vállal rizikót Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az Eb-n viszont egyéniben lett aranyérmes, a csapat pedig a harmadik helyen végzett.
Az egyéni sikerhez igenis szükség van a szerencsére, vagy legalábbis el kell kerülni a balszerencsét. Nem tízkilós halakra horgászunk, hanem 10 dekásakra, és azokból nem egyet, hanem általában százat kell fogni, így a véletlen szerepe minimalizálódik. Külön szervezésű egyéni vb nincsen, így arra nem is lehet készülni, de ha a csapatvébén adódik egy lehetőség, akkor be kell tudni menni az ajtón, és behúzni a győzelmet egyéniben. Sok múlik azon, hogy ki mennyire vállal rizikót. Aki többet, annak több egyéni siker kerülhet be a neve mellé, aki kevesebbet, annak kevesebb rossz eredménye lesz.

Melyik aranynak örül jobban, az egyéni Eb-győzelemnek vagy a vb-csapatsikernek?
Összehasonlíthatatlanul a csapataranynak. Ezt a játékot 1998 óta csinálom nemzetközi szinten. Nagyon örültem mindkét éremnek az Eb-n, mert nagyon jó volt úgy átvenni az egyéni aranyért járó kupát és gratulációkat, hogy tudtam, a bronzérmes csapattagokkal mehetek majd még a dobogóra újra örülni. Ha a csapat negyedik, és látom, hogy lógó orral búslakodnak, az teljesen más. Sokkal jobb úgy győzni egyéniben, hogy a csapat is nyer valamit. A vb-csapatarany a legfontosabb érem az életemben, mert a 2003-as csapatba, 28 évesen nem tudtam magam kvalifikálni - hetedik lettem a selejtezőn, és hatan kerültek be. Akkor megnyerte a vb-t Magyarország. Azóta 13 év telt el, 11 vb-n ott voltam, és adódtak esélyeink, a legnagyobb tavaly, Szlovéniában. Már tényleg úgy éreztem, hogy úgy halok meg, nem leszek csapatvilágbajnok.

Mint az olimpiai bajnoki címre hajtó Cseh László?
Igen, és ő a jó barátom, sokat beszéltem vele erről, hogy milyen az, amikor mindent összenyersz, csak azt az egyet nem, amire nagyon vágysz. És akkor jött a csapatvébéarany. Ezzel már akkor is rendben vagyunk, ha többé semmit nem nyerek.

Az Eb-n egy csodaszép jászkeszeggel vált biztossá a győzelme Forrás: Walter Tamás

Úgy tudom, nem véletlen, hogy a hollandiai Eb-n csak kishalakat és óriási dévéreket lehetett fogni. Mit gondol a horgászok nagy ellenségéről, a hihetetlen halmennyiséget elfogyasztó kormoránról?
Vannak bajok, amelyek keletről jönnek. De vannak, amelyek nyugatról. A kormorán nyugatról érkezik. Tíz-tizenöt éve már gyanús volt, hogy bizonyos nyugat-európai vízterületeknek egy adott méretű halállománya folyamatosan eltűnik. A reprodukció nem maradt el, mert a nagyhalak megmaradtak, tudtak tovább ívni, és volt sok kishal és sok nagyhal a vizekben. Magyarországon a kormoránprobléma szintén évtizedes, de a probléma nagyon akuttá az utóbbi 5-10 évben vált. De még mindig nem annyira kritikus, mint amilyenné válhat, ha semmit nem teszünk. Az Eb-n döbbenetes látványt tapasztaltunk: két dekáig és két kilótól voltak csak halak. De még a kétkilós dévérnek is csőrseb volt a hátán.

Az Európai Unióban védett madárról beszélünk.
Ez felfoghatatlan, hiszen hatalmas pusztítást végez nemcsak a halak között, de más madarak között is azzal, hogy a számukra is fontos táplálékot megtizedeli. A gázlómadaraknak, a többi vízimadárnak nem marad mit ennie, ha ezt az tengeri ragadozó madarat tűzzel-vassal védjük az EU-ban. Ahogyan a holland Eb-rendezők is mondták, feléjük a zöldeknek egyelőre megvan az a hiányos képességük, hogy csak azokra a dolgokra koncentrálnak, amit látnak. A madarat látják, a halakat nem. A pusztítás mértéke nagyon durván látható már a Benelux-államokban, Németország északi és nyugati részén, Franciaország északi részén.

Megoldási javaslat?
Nagyon erős ritkításra van szükség. Amikor a védettség elindult, már akkor is nagy kolóniákban éltek Európában, és azóta nem tíz, de nem is százszorosára nőtt az egyedszám. A szám ennél is nagyobb.

A horgászlobbi nem elég erős?
Nem, mert a megoldás a fészekirtás lenne, de azzal tele lenne az összes tévé, mert látványos. Lehet, hogy nekem sem tetszene. De ami most történik, az egy sokkal nagyobb pusztítás.

A Walter név itthon szinte egyet jelent a horgászattal Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mi a véleménye a catch and release (fogd meg, és engedd el!) kontra húshorgászok vitáról?
Szerintem a catch and release-nek addig van értelme, amíg nem okoz nagy kárt annak a halnak, amelyet visszaengedünk a kifogás után. Ha maradandó sérülést szenvedett a hal, ne adj isten később még el is pusztulna, akkor a visszaengedésnek semmi értelme. A horgászok a mai társadalom azon részéhez tartoznak, akik nem vetkőzték még le teljesen az ösztöneiket, maradt bennük például zsákmányszerző ösztön, de nem akarják megölni azokat, akik ezt az ösztönüket kielégítik. Nem haragszom a vadászokra, de ők azért nehezen engedik vissza az őzet.

Van olyan horgásztó, ahol a süllőt el kell vinni mindenképpen, mondván, a kifogás után jó eséllyel elpusztulna. Egyetért ezzel?
Bármilyen furcsa, de a süllő az egyik legnagyobb túlélő. Ha egy haldarabbal horgászunk a Balatonon, monofil zsinórral, leengedett karika kapásjelzővel, és pont a táskarádiót tekergetjük sörrel a kézben, akkor bizony előfordulhat, hogy az a kapásjelző felmegy a botig, a hal egy méteren keresztül vonszolta a csalihalat, és a torkában van a horog. Ez a süllő jó eséllyel elpusztul, ha visszaengedik. Amikor gumihallal horgászom a Dunán, a süllők esetében a horog 99 százalékban a szájszélben akad. A süllő szája, különösen a külső pereme egy olyan képződményből áll, amely olyan, mintha egy fogerdő lenne. Kiveszem a horgot, egy csepp vér nem jön ki a szája széléből, nincsenek is ott erek. Ezt én azonnal elengedhetem. És szakáll nélküli horoggal horgászom. Ezerből ezret tudok jó eséllyel visszaengedni így, ha mégsem, akkor elviszem, megeszem. De a többit úgy engedem vissza, hogy semmilyen sérülést nem okozok a szájában. Egy vérbő szájú hal, mint például a ponty, már más tészta, ezért jó lenne, ha minél szélesebb körben teret nyerne a szakáll nélküli horgok használata.

A versenyeken rakós bottal, matchbottal, más esetben feederbottal horgászik. Melyik a kedvenc horgászstílusa?
A pergetés, kimagaslóan. Sokféle pergetés van, és mindegyiket szeretem, méghozzá azért, mert egy nagyon aktív horgászat. Egy percen belül dobom az újat, majd a következő pillanatban már máshová célzok. Viszont a pergető versenyek nem mérhetők olyan objektíven, mint az úszós vagy a feeder horgászverseny. Ennek az oka a pálya. Mi egyenletes pályán horgászunk. Szögegyenes, parti, mélység- és mederegyenletes pályán. A pergetésnél? Kihúzod a sorszámot, és te indulhatsz el először a csónakoddal, a sorrendről dönt csak a sorsolás. A tizedik-huszadik versenyző már akár be se menjen. Ezért a pergetőverseny a jelen szabályrendszer szerint számomra érdektelen, de maga a pergető horgászat a legkedvesebb.

A képen két jelenlegi, és talán egy jövőbeli horgászvilágbajnok is látható Forrás: Walter Tamás

Melyik a kedvenc hala?
Két kedvenc halam van. Magyarországon a balin, mert a rá való horgászat annyira intenzív, hogy nem hasonlítható máshoz. A tengereken pedig - az előbbi gondolat mentén - a tarpon.

Milyen a horgászok új generációja? Mindez kivehető-e abból, hogy miből vásárolnak idővel egyre többet a Walterlandban?
Igen. Vannak hobbik, amelyek időszakosan települnek bele az ember életébe. A horgászat nem ilyen. Általában, az esetek 95 százalékában, ha valakit egyszer eltalál, pont a temetőig kíséri el. A fluktuáció kihalási alapon működik. A horgászok lecserélődése nem úgy történik, hogy ma a dél-pestiek, holnap pedig az észak-pestiek horgásznak. Az idősek halnak ki, és egy új korosztály jön a helyükre. Nagyjából, szerencsére tartjuk a számokat, pedig voltak ellentétes jelek a válság, 2009-2010 környékén. Nem eltűntek a horgászok, csak letették egy időre a felszerelést. Akik most bekerülnek, tegyük fel, ötezren évente, ötvenezren tízévente, azok már az újabb vonalat követik. És

Ők azok, akik a jövőt képviselik, és elsősorban nem a konyhára horgásznak. Jobban vigyáznak a halra, a vízre, a természetre, és aktívabb módját űzik a játéknak. A fenekező botokat felváltják a feederbotok, a nagy csukázó úszókat pedig a pergetőbotok.

A felesége szintén világbajnok, 2014-ben ért fel a csúcsra. Férjként, a női csapat egykori kapitányaként, segítőként hogy látja, van-e olyan célja, hogy újra vb-aranyérmes legyen?
Olyannyira, hogy ha idén nem rontom el a második fordulóját Meridában, akkor újra megnyeri az aranyat. Az első fordulót megnyerte, a másodikban azonban taktikai hibát vétettem. És ugyanúgy elkövetném újra, hiszen csak utólag derült ki, hogy ez hiba. Két óra után úgy láttam, itt az ideje, hogy lepattintsuk magunkról a többieket, és menjünk be mi is a nagyhalra, mint ahogy tettük első nap. Ekkor az első háromban volt Dia, de nem jött a nagyhal. Öt kisebb és egy kilós kárász jött, de több nem, az utolsó másfél órában már csak vaktában lövöldöztünk. Ezt azért tehettük csak meg, mert a csapat rosszul állt. Ha a csapat jól áll, akkor valószínűleg Dia megnyeri a vb-t. Mert akkor rajta maradt volna a kishalon, kockáztatva azt, hogy ő nem, de a csapat esetleg dobogóra kerül. De tíz ilyen helyzetből kilencszer ez utóbbi rossz taktika lett volna.

Sokat beszélgetnek a horgászatról?
Igen, hiszen ez az életünk, ebből élünk. Dia családja horgász-etetőanyagot gyárt, a Marosmixet, én a Walterlanddal foglalkozom.

Cápát is fogott már a magyar horgász-világbajnoknő

Hány napot horgásznak egy évben?
Most, hogy megszülettek a gyerekek, Dia egy évben 15-20 napot tud horgászni, én 150-200-at. Amikor vb-t nyert, akkor 50-60-at, tavaly viszont – várandósan - csak ötször volt a vízparton.

Ilyenkor leugrani sem tud egy pecára?
Annak nincs értelme a versenysportban. És ez szerencsére azért nem számít, mert nyolcévesen ob-n indult, tízévesen vb-n horgászott, 11 évesen korosztályos csapatvilágbajnok volt. Túl volt 10 olyan éven, amikor évi 100 napokat horgászott. Ez a tudás nem fogy el, bennmarad. A magyar bajnokságot megnyerte idén, úgy, hogy csak azt a hét napot horgászta az évben, a rajtnál már extázisban volt. Aztán a vb-n is horgászott ugyanígy egy hetet, ezenkívül idén talán csak három napot. De ő most elsősorban anya. Pergetni persze ő is perget, de ez nem számít bele.

A gyerekek pecáznak?
Persze, mind a kettő, a négy- és az egyéves is. A négyéves aktívan, de nem erőltetjük ezt a dolgot. Verseny után, ha tud, odajön hozzám, fölül a ládámra, fogunk együtt halat, de nem ültetem le horgászni, mert nem szeretném, ha felállna, és azt mondaná, megunta.

Európa csúcsán Forrás: Walter Tamás

Melyik a legnagyobb horgászélménye?
Amikor 2014-ben, Dia második fordulóját feltették a mérlegre Portugáliában, és kiderült, hogy világbajnokságot nyert. Végül néhány deka döntött a javára.

Meddig lehet fejlődni?
A végtelenségig. Úgy lehet kitolni a fejlődés határát, ha arra figyelsz, hogy fizikailag bírd majd ötvenévesen is a melós részét. Erő is kell, hiszen adott egy 13 méteres rakósbot egy általában 45 fokos rézsün, négy órán keresztül sokszor oldalszélben kell tartani, tolni, húzni tempóra. Fejlődni tudásban - holtig lehet. De van az a szint, amikor hiába tudsz többet, mint a 40 éves ellenfeled, ő még bírja, te 60 évesen már nem. A mi sportunkban a legveszélyesebb ellenfél egy szuperfitt állapotú ötvenes.

Mitől vagyunk ilyen jók horgászatban?
A csapat-világranglistán nincs egy olyan kategória, ahol Magyarország ne lenne az első ötben. Ha mindent összegeznénk, hamar kiderülne, hogy Magyarország a három legnagyobb horgásznagyhatalom egyike, Angliával és Olaszországgal karöltve. Pedig ezek nálunk sokszor nagyobb országok, ötször annyi horgásszal, mégis le tudjuk győzni őket néha. Ennek az az oka, hogy a mi sportágunk rendkívül pályafüggő. Nem olyan, mint a síkfutás, ahol a rekortánon felveszem a futócipőt, és nekiindulok. A pálya magában hordozza a mélységet, a vizet, a halfajt. Magyarországnak gyakorlatilag minden pályája van. A legapróbb haltól a legnagyobbig, a leglassabban folyó víztől a leggyorsabban folyóig mindenünk van, így minden versenyre itthon fel tudunk készülni. Pici ország a miénk, de szerencsénk van a nagy folyókkal, a nagy tavakkal, a csatornákkal. Kevés olyan versenyhorgász-terület létezik, amelyben ne lennénk valamennyire otthon.