Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert a második és a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság németországi versenyének két futamán.

A magyar pilóta a hatodik helyről rajtolt az első futamon, amelyen többen is jó pozícióból estek ki. Az ötödik helyen álló Coronel például éppen Michelisz elöl esett ki egy defekt miatt, majd vadul káromkodva reagálta le az esetet.

López volt a nevető harmadik

A második helyen álló Björk sem tudta befejezni a futamot, de az igazi dráma az utolsó körben jött a Nordschleifén, amikor az éllovas Monteiro nekicsapódott a szalagkorlátnak, majd a mögötte jövő üldözők közül Muller is nekiment.

Az argentin López egy bravúros manőverrel megúszta a balesetet, és ez győzelmet jelentett a számára. A második helyen Chilton végzett, Michelisz pedig harmadikként zárt, a Zengő Motorsport versenyzője, Ficza Ferenc a 12. lett az első futamon.

Michelisz eddig legjobb hétvégéjét zárta az idényben Forrás: AFP

Második futam, második hely

A második versenyen Monteiro, Muller és Coronel sem indult, így Michelisz a negyedik helyett a második helyről rajtolt, és mindössze 14 autó volt a rajtrácson. Michelisz remekül kapta el a rajtot, az első kanyart ő vette be az első helyen, de López hamar megelőzte őt.

Chilton tapadt Micheliszre, aki azonban sikeresen lerázta a britet. Lópeznek szóltak a rádión, hogy vigyázzon a motorra, így az utolsó körben kicsit visszavett, de a győzelmét így sem veszélyeztette semmi. Michelisz pedig megőrizte a második helyet, így 18 pontot kasszírozott, az egész hétvégén pedig 35-öt.

Ezzel a negyedik helyen áll összetettben - mostani kettős győzelmével López 69 pontos előnnyel vezet -, hátránya négy pont a második Monteiro, és kettő az előtte álló Huff előtt. Igaz, Michelisz sok pontot elbukhat, ha életbe lép a nemzetközi szövetség büntetése a szabálytalannak titulált padlólemezek miatt. Ficza a 13. helyen zárt a második futamban.