Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség visszavonhatja a Rio de Janeiró-i labor engedélyét kevesebb mint fél évvel az olimpia kezdete előtt.

A WADA pénteki közleménye emlékeztet rá, hogy a brazil doppingellenes szervezet (ABCD) tavaly novemberben úgynevezett megfigyelési listára került, és ha az illetékesek március 18-ig nem teljesítik az akkor megfogalmazott iránymutatásokat, akkor azonnali hatállyal, automatikusan visszavonják a labor hitelesítését.

Hova viszik a mintákat? Forrás: AFP

Ha ez megtörténik, akkor az augusztusi,

riói olimpia során levett doppingminták ezreit Brazílián kívül kell majd megvizsgálni.

A WADA négy hónappal ezelőtt szüntette meg a labor korábbi felfüggesztését, ami miatt a 2014-es labdarúgó-világbajnokság során levett mintákat Svájcban kellett vizsgálni. A nemzetközi szervezet közölte: a közelmúltban egyeztetett a brazil hatóságokkal arról, hogy a doppingellenes szabályokat hangolják össze az állam jogrendszerével.