Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság utolsó futamán, ezzel - maga mögött tartva legnagyobb riválisát, a marokkói Mehdi Bennanit - megszerezte a privát bajnoki címet. 

A gyári csapatok pilótáit is figyelembe véve a hatodik helyen fejezte be a WTCC-idényt. A Zengő Motorsport pilótája a szezonzáró, villanyfényes katari verseny 12 körös első futamában a hatodik helyről rajtolt, és bár úgy tűnt, előrébb tud kerülni - rövid ideig a negyedik helyen haladt -, az első kanyarok után hátrébb csúszott, azután pedig a biztonságot szem előtt tartva autózott, és végül a hetedik helyen ért célba.

A losaili verseny második, 14 körös futamában az ötödik helyről indulhatott volna, de egyik riválisa nem tudott időben felállni a rajtrácsra, így a Honda Civicet kormányzó magyar pilóta negyedikként vághatott neki az idei sorozat 24. versenyének. Az első kör végén baleset miatt bejött a biztonsági autó, és a verseny csak a hatodik körben indult újra. A francia John Filippi nem sokkal később az egyik kanyarban kicsúszott a pályáról, így Michelisz már a harmadik helyen haladt, végül ebben a pozícióban is ért célba.

Michelisz Norbert (j) Forrás: Farkas Péter (Origo)

A független csapatok pilótáinak különversenyében az élen állt, és csak arra kellett figyelnie, hogy közvetlen üldözője, Bennani ne kerüljön elé. A marokkói pilóta ötödikként fejezte be a versenyt, így

Michelisz 2012 után másodszor végzett az élen a privát pilóták pontversenyében.

A világbajnoki címet az argentin José María López szerezte meg.