A magyar bunyósoknak hamar lekapcsolták a villanyt a vb-n

Siroki Norbert
Siroki Norbert jobban is teljesíthetett volna
Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándor pontozásos vereséget szenvedett az 52 kilogrammosok selejtezőjében a Costa Rica-i David Jimenez Rodrigueztől a dohai olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság második versenynapján.

A 19 éves magyar az első menetben egyértelműen jobb volt a legutóbbi vb-n a 49 kilogrammosok között bronzérmes riválisánál, majd a folytatásban kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, az utolsó három percben pedig a pontozóbíróból kettő a közép-amerikai bokszolót látta jobbnak, aki így 2-1-es győzelemmel jutott tovább. Siroki Norbert, Csóka klubedzője felháborodásának adott hangot a pontozás miatt, szerinte ugyanis az első és a harmadik menetet is a miskolci M1 Fitness versenyzője nyerte.

Sok volt a látványos pofonból

"Jól bokszolt annak ellenére, hogy a második menet elején odaállt és kapott néhány ütést, amit nem kellett volna" - idézte a magyar szövetség közleménye a trénert. "A harmadik menetben jól előkészítette, és tempóból be is vitte a balkezes ütéseket, de sajnos kapott egy-két látványos horgot, a feje hátracsuklott, erre a látványra pedig vevők lehettek a pontozók."

Siroki Norbert jobban is teljesíthetett volna Forrás: m1fitness.hu


Siroki hozzátette, Csókának még rutint kell szereznie, a végeredményt pedig sajnálatosnak nevezte, mert szerinte a fiatal öklöző nem került nehéz ágra, és várhattak volna további meccsek rá.

Ennyi volt a vb

Az olimpiai kvóta megszerzéséhez az 52 kilogrammban az első kettő között kell végezni. A riói indulás jogát ugyanakkor még a jövő évi kvalifikációs versenyeken meg lehet szerezni.

A vb másik magyarja, a világranglista-harmadik Harcsa Zoltán kedden egyhangú pontozással kikapott indiai ellenfelétől a 75 kilogrammosok selejtezőjében, így a magyaroknak Csóka szerdai búcsújával véget is ért a vb.