Vágólapra másolva!
Hatalmas doppingbotrány rázta meg a nemzetközi atlétikai világot: a német ARD közszolgálati televíziós csatorna és a brit The Sunday Times című lap értesülései szerint bizonyíték van rá, hogy az elmúlt évtizedben tömeges doppingvisszaélések történtek, amelyekről a Nemzetközi Atlétikai Szövetség állítólag tudott, de titokban tartott.

Az ARD és a Sunday Times ötezer atléta 12 ezer vérminta-eredményét szerezte meg, és ezekből nyolcszáz sportoló esetében bebizonyosodott, hogy a próbák doppinggyanús értékeket tartalmaznak - derült ki a két médium által egy időben nyilvánosságra hozott tényfeltáró anyagból. Értesülések szerint rendkívül súlyos csalásokról van szó. A vizsgálati eredmények a 2001-2012 közötti, tizenegy éves időszakot ölelik fel.

A szövetség eltussolta

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a vádak szerint titokban tartotta és nem szankcionálta a doppingvétségeket. Az érintett atlétáknak mindössze az egyharmada ellen indítottak eljárást, a kétharmadukat egyáltalán nem vonták felelősségre.

A olimpiákon és világbajnokságokon 2001 és 2012 között kiosztott érmek harmadát állítólag gyanús mintát adó atléták szerezték meg. Az érintett sportolók között állítólag 146 éremszerző van. Az atléták nevét nem közölték.

A fülükön is dopping jött ki

"Még soha nem tapasztaltam ilyen riasztó és abnormális vérértékeket" - közölte Robin Parisotto doppingszakértő, hozzátéve, hogy információi szerint a listán említett, gyanús értékekkel rendelkező atléták közül minden harmadik valamilyen érmet nyert.

"Rendkívül riasztó, amit hallunk, megdöbbentő a vádak súlyossága" - mondta Craig Reedie, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke Kuala Lumpurban, ahol most kezdődik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 128. ülésszaka.

Az oroszok az élen jártak

A beszámolók szerint leginkább Oroszország érintett a botrányban, szám szerint 415 orosz atléta. A vizsgált időszakban begyűjtött olimpiai, illetve világbajnoki érmek 80 százalékát állítólag gyanús doppingteszttel bíró orosz versenyzők nyerték.

Asafa Powell és Tyson Gay is megbukott a közelmúltban Forrás: AFP/Jung Yeon-Je



Vitalij Mutko orosz sportminiszter tagadta a vádakat. "Ennek a botránynak semmi köze Oroszországhoz, ez az atlétika globális rendszeréről szól" - mondta. "Augusztusban elnökválasztást tartanak, csak hatalmi harc folyik" - tette hozzá a tárcavezető az IAAF közelgő elnökválasztására utalva.

A szövetségek mindent tagadnak

A vádakat a kenyai atlétikai szövetség is tagadta. A The Sunday Times értesülései szerint 77 kenyai sportolónak volt gyanús a doppingtesztje.

Az IAAF szintén visszautasította a vádakat, a WADA pedig bizottságot állított fel a botrány kivizsgálására, a testületet a szervezet korábbi elnöke, Richard Pound vezeti.

Az atlétikát több doppingbotrány is megrázta a közelmúltban: lebukott a sprinterek közül az amerikai Tyson Gay, a jamaicai Asafa Powell és Veronica Campbell-Brown, Törökországban pedig 31 sportolót tiltottak el tiltott szerek használatáért.