Vágólapra másolva!
Nézők tízezrei nézték végig a Duna két partján, ahogyan Besenyei Péter és riválisai a tizedmásodpercekért küzdöttek Budapest felett. A magyar világbajnok a 10. helyen végzett a Red Bull Air Race időmérőjén, amelyen a hétvégét eddig uraló Matt Hall volt a leggyorsabb: az ausztrálnak mindössze 58.323 másodpercre volt szüksége, hogy teljesítse a távot. Joshihide Muroja végzett a második helyen, míg az osztrák Hannes Arch - az előző futam győztese - harmadik lett. Bár a pálya egyszerűnek tűnik, minden hibáért súlyos árat kell fizetni, így a vasárnapi verseny is teljesen nyitott.

„Néhány napja kaptam meg az új repülőgépet, kevés időm volt gyakorolni, de az érezhető, hogy minden repülés után egy kicsit gyorsabbá válok. Úgy terveztem, hogy az időmérő első körében nem kockáztatok, majd a második körben mindent beleadok. Sajnos az elején begyűjtöttem egy büntetést, így végül a második körömből biztonsági repülés lett” – értékelt a magyar világbajnok.

Össze kell rázódni a géppel

Hozzátette, akadnak apró problémái az Edge 540-essel, az ülés rendkívül szűk, a botkormányra is a kelleténél nagyobb erők hatnak, ám ezeket a finomhangolásokat belátható időn belül el tudják végezni a repülőn. „Érzem a közönség szeretetét, ami plusz erőt ad. Köszönöm, hogy eljöttek megnézni az időmérőt, és remélem, hogy ott lesznek a versenyen is, és szorítanak nekem” – mondta Besenyei, aki szerint a versenyen bármi megtörténhet. A magyar pilótának az amerikai Kirby Chamblisszel kell megküzdenie a továbbjutásért.

Besenyei Péter egyre jobban összeszokik a gépével Forrás: MTI/Lakatos Péter


„Ha valaki azt mondja hat évvel ezelőtt, hogy itt ülhetek Besenyei Péter mellett, talán el sem hiszem. Komoly eredmény ez, és remélem, hogy holnap is egy hatalmas mosollyal repülhetek át a Lánchíd alatt. Most első vagyok ugyan, de aki hibázik, az kiesik a versenyből” – nyilatkozta Matt Hall.

A budapesti futam különlegessége, hogy itt még a szokásosnál is alacsonyabban repülnek a gépek, a Lánchíd alatt mindössze 8-10 méter választja el a repülőket a folyótól.

Az időmérő edzés eredménye:

1. Matt Hall (AUS), 2. Yoshihide Muroya (JPN), 3. Hannes Arch (AUT), 4. Pete McLeod (CAN), 5. Kirby Chambliss (USA), 6. Nigel Lamb (GBR), 7. Martin Sonka (CZE), 8. Paul Bonhomme (GBR), 9. Nicolas Ivanoff (FRA), 10. Peter Besenyei (HUN), 11. Francois Le Vot (FRA), 12. Juan Velarde (Spanyolország), 13. Matthias Dolderer (Németország), 14. Michael Goulian (USA)