Vágólapra másolva!
Tavaly nem jött össze, idén viszont elutazhatott a spanyolországi Motorland Aragónra Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság negyedik helyezettje, aki végre tesztelhette a gyári Hondát. A pilóta saját honlapján mesélt a tesztről, a gyári versenyautóról, és a Honda hozzáállásáról a WTCC versenysorozathoz. 

A spanyolországi teszten ott volt a Honda két gyári pilótája is, Gabriele Tarquini tesztelt is, Tiago Monteiro ezúttal nem ült autóba. A magyar versenyző egy teljes napig gyötörte a Hondát, több mint 80 kört, azaz 400 km-t vezetett.

„Ennyit korábban soha egyetlen teszten sem mentem egy nap leforgása alatt. Jól éreztem magam az autóban, voltak újítások a karosszérián és a motorban. Csak nekem volt új a felfüggesztés is, hiszen a két gyári versenyző a szezon végén már használta az új lengéscsillapítókat, amiket mi azért nem próbáltunk ki, mert nem akartunk kockáztatni finomhangolás nélkül. Most, hogy volt lehetőségem a két verziót közvetlenül egymás után kipróbálni, azt mondom, talán hibát követtünk el” – írja Michelisz.

A magyar versenyző stábjából nem utazott senki, most egyedül Michelisz kapott meghívót a tesztre. „Szerettem volna, ha Gergő is kijön velem, de most csak engem hívtak meg. Ettől függetlenül azon leszek, hogy ha a jövőben is kapok ilyen lehetőséget, ő is velem utazhasson, hiszen vele alakult ki egy sajátos nyelvezetem, ő akkor is tudja, hogy mire gondolok, ha nem tudom pontosan kifejezni magam.”

Michelisz a dobogón ünnepel Forrás: zengomotorsport.hu

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a meghívás egyszeri alkalom volt-e, de ez hamarosan kiderül, mert a 2015-ös idény rajtjáig még legalább 4-5 hasonló tesztperiódus vár a csapatra. Az, hogy ilyen rövid idővel a versenyidőszak után már tesztel a csapat, Michelisz szerint azt mutatja, mennyire elkötelezett a Honda a WTCC felé.

„Tavaly megnehezítette a munkát, hogy későn készültek el az autók, így kevés idő maradt a tesztelésre, az idei szezon második felében viszont már a jövő évi új alkatrészek és irányvonalak kitalálásán dolgoztak a szakemberek, így már korán megkezdhettük a teszteket. A WTCC-ben nem szokványos, hogy ilyen röviddel az évadzáró után már pályán van egy csapat, és az, hogy a Honda ennyi energiát fektet a fejlődésbe, mindenképpen jó jel – írja Michelisz, majd hozzáteszi, nehéz megmondani, ez elég lesz-e a Citroenek utoléréséhez.

A magyar versenyző elmondta, a meghívás ellenére még semmi konkrétum nincs a jövőjével kapcsolatban.