Vágólapra másolva!
Négy év, három hónap eltiltást kér az Olasz Olimpiai Bizottság doppingellenes ügynöksége Carolina Kostner világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázóra, aki a vád szerint segédkezett korábbi barátjának, a gyalogló olimpia bajnok Alex Schwazernek a doppingolásban.

Kostner mellett további három atlétát javasol eltiltásra a szervezet. Az ügyész szerint az idén olimpiai bronzérmes, 2012-ben világbajnok, 2007-ben, 2008-ban, 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban Európa-bajnok Kostner segített Schwazernek a csalásokban, elsősorban abban, hogy elkerülje az ellenőrzéseket.

A 27 esztendős Kostner ebben az idényben nem versenyez, de ha valóban eltiltják, akkor nem indulhat a 2018-as pjongcsangi olimpián sem, és minden bizonnyal kénytelen lesz befejezni pályafutását. Volt barátja, a 2008-ban Pekingben 50 kilométeren bajnok Schwazer három és fél évre szóló eltiltást kapott, mert a londoni játékok előtt szervezetében eritropoetint (EPO) találtak. Elvileg 2016. január 30-án térhetne vissza, de már jelezte, nem folytatja karrierjét.

Az olasz doppingellenes ügynökség szerint a Schwazer-ügyben három másik atléta érintett még. A 2010-es Európa-bajnokságon a 4x100-as váltóval ezüstérmes Simone Collióra 27 hónapos, Maurizio Checcuccira 24 hónapos, Roberto Donatira pedig nyolc hónapos eltiltást kérnek. Az edző Michele Didoni pedig azért számíthat három hónapos eltiltásra, mert nem ment el a meghallgatásra.