Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb műjégpályája nyílik meg pénteken az orosz fővárosban a nemzetgazdasági kiállítási központ területén.

A különböző létesítményekkel együtt több mint 57 ezer négyzetméter kiterjedésű területen 20,5 ezer négyzetméternyi jégfelületet hoztak létre. Egyszerre négy és fél ezren tudnak majd korcsolyázni rajta, naponta pedig legalább 20 ezren használhatják az óriási műjégpályát.

A műjégpályája 1,3 ezer négyzetméterrel haladja meg a korábbi világrekordert, a Hollandiában lévő FlevOnice jégpályát, amelynek mérete 19,2 ezer négyzetméter.

A VDNH, amely eddig sem csak kiállításoknak és vásároknak, hanem különböző kulturális és nagy tömegeket szórakoztató rendezvényeknek adott helyet, májusban kapta vissza ezt az eredeti, szovjet időket visszaidéző elnevezését. A műjégpályát az egykori Szovjetunió gazdasági, műszaki és tudományos eredményeit, és a különböző köztársaságok vívmányait bemutató épületek szomszédságában, a Barátság tér és a Kővirág nevű, aranyozott szobrokkal és búzakalászokkal díszített szökőkút között alakították ki.

Az eltérő tudású korcsolyázók kedvéért és a főként műkedvelők biztonsága érdekében több zónára osztották a pályát. A romantika híveinek kialakították a "szerelmesek sétányát", az extrém sportok kedvelőinek külön terület áll rendelkezésükre, de a jégkorong szerelmeseinek is építettek pályát. A hangulat emeléséhez különleges díszkivilágítást alkalmaztak, a szovjet időket idéző épületeket, a hidakat, a jeget 100 ezer LED-izzóval világították ki.

Szergej Szobjanyin moszkvai főpolgármester a pénteki hivatalos megnyitó előtt járt a világrekorder műjégpályán, amely, mint mondta, azért is különleges, mert energiatakarékos műszaki eljárásokat alkalmaztak.

A szervezők a pénteki megnyitóra francia levegőakrobatákat, káprázatos tűzijátékot és az orosz műkorcsolya mesterének, Ilja Averbuhnak a fellépését ígérik.