Vágólapra másolva!
John van Wisse az egyik legkeményebb sportteljesítménynek számító Arch to Arc verseny távját teljesítette, amikor nem várt akadályba ütközött. Miután kiröhögték magukat az érintettek, Van Wisse gyorsan megdöntötte a verseny rekordját.

Az Arch to Arc egy ultratriatlon verseny, ami a londoni Marble Arch és a párizsi Diadalív (Arc de Triomphe) között zajlik. A résztvevők Londonból lekocognak a La Manche csatornáig (140 km), átúsznak rajta (34 km), majd Calais-ból felbringáznak Párizsba (290 km).

A versenyzők persze nem egyhuzamban teljesítik a távot, tartanak közben pihenőket. Egy ilyen pihenő után volt éppen John van Wisse, az ausztrál extrémsportoló, aki éppen ereszkedett volna be a csatornába Dovernél, amikor segítőjével hirtelen körbevették őket a brit nemzetvédelmi erők határjárőrei.

A kenti rendőrkapitány később elmondta, hogy több környékbeli lakos is hívta őket azzal, hogy illegális bevándorlókat lát a parton, akik éppen akkor másztak ki a vízből. A bemelegítés gyanánt úszkáló Wisse és csapata gyorsan igazolta magát, a határőrök pedig sok sikert kívántak neki, és röhögve útjára engedték.

Van Wisse a fennakadás ellenére úgy nyert meg a versenyt, hogy több mint 12 órát vert a korábbi rekordra, 61 óra és 27 perc alatt teljesítette a távot.