Vágólapra másolva!
A múlt héten bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás részeként az év második felében összességében hozzávetőleg 2,7 milliárd forintos támogatáshoz nem jut hozzá tizenhat kiemelt sportág szövetsége - írja a Népszabadság.

Simicskó István sportért felelős államtitkár a lapnak elmondta, az 5,2 milliárdos plusz fejlesztési támogatás nagyjából ötven százalékát zárolják, de éves szinten csak huszonöt százalékot jelent a csökkentés, ami nem érinti sem a strukturális fejlesztések, sem a tervezett sportlétesítmények finanszírozását.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a forráscsökkentés nem egyenlő mértékű lesz a tizenhat szövetség esetében: a sportlövőknél például nem lesz változás, az úszószövetség esetében minimális mértékben, míg a kerékpárosoknál több mint felével csökken a támogatás. Simicskó István szerint a sportfejlesztési koncepciókban foglalt programok megvalósulásának lassulásáról van csak szó, januártól ugyanolyan lendületes lesz ezek finanszírozása, mint eddig.

A napilap cikke emlékeztet, a kormány egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a 2014-től 2020-ig tartó időszakban 135 milliárdos támogatást nyújt 16 kiemelt sportágnak.