Rob Swift a Merlinben - Mr. Villámkéz visszatér

Vágólapra másolva!
A hiphop-dj-k egyik etalonja, a szkreccs- és turntabilist-isten, Rob Swift először Bomb the Jazzen járt nálunk, 2005-ben. Február 16-án, szombaton a Merlin prezentálja a hazai közönségnek. Swift fellépésének apropóját hamarosan megjelenő, karrierjét áttekintő dvd-je adja, melyet pesti partyján mutatnak be. A premier mellett további bónuszként a házigazdák szintén New Yorkból érkeznek: Swift két régi cimborája, J Marks és Gudtyme, azaz a The Officials dj-mc-duó személyében. A vendéglátókat a Mango, Busa páros valamint Waxman képviselik. A Hiphop.hu ajánlója.
Vágólapra másolva!

As the Table Turns a dvd címe, mely Rob Swift eddigi pályafutását dokumentálja. Az összeállításban rengeteg archívfelvétel, pályatársakkal készült interjú, és persze bakelitzsonglőrködés látható, s jól kirajzolódik belőle e kivételes tehetség karrierje.

Van is mit összefoglalni, hiszen a kolumbiai származású, New York Queens negyedéből elszármazott Rober Aguilar tizenkét éves kora óta dj-zik. Az indíttatás édesapjától való, aki salsa- és merengue-lemezekkel szórakoztatta a latino szomszédságok tagjait, de a dj-zés fortélyait bátyjától leste el otthon.

A lemezeket nem csak pakolta ide-oda az acéltányérokon, hanem figyelmesen hallgatta is: a dj-k közül Grandmaster Flash és Grandwizard Theodore voltak a példaképei, zenei ízlését Bob James, Herbie Hancock, James Brown és Quincy Jones felvételei formálták. Rob tehetségének és a folyamatos gyakorlásnak köszönhetően rövidesen nagy népszerűségre tett szert szűkebb pátriájában, miközben egyetemre is járt, ráadásul pszichológiára ('90-'95 között, és diplomát is szerzett!).

Az igazi kiugrás '91-ben következett be, amikor egyrészt harmadik helyen végzett a keleti-parti DMC Battle rapperversenyen. Másrészt ekkor csatlakozott a feltörekvő, de már csatákban edzett, dj-ket tömörítő X-Men csapathoz, mely egészen új szintre emelte a beatjuggling művészetét. Elég hamar ők lettek a keleti-parti színtér vezéralakjai - szemben a nyugati-parti Invisibl Scratch Piklz krúval, akik a szkreccselésre gyúrtak durván.

Rob '92-ben már megnyerte az East Coast DMC-t, letudta első országos turnéját, mint Akinyele dj-je, Large Professor mentori felügyelete mellett pedig beletanult a producerségbe is. Első saját trackjei és remixei '93-ban készültek, és ugyancsak ekkortájt teljesedett ki dj-tudása, azzal, hogy a beatjuggling mellett a szkreccselést is bevette fegyvertárába. Rob - és az egész X-Men-legénység - számára a dj-párbajozás az Invisibl Scratch Piklzzel vívott csatában csúcsosodott ki, a következő logikus (tovább)lépést a saját zenék készítése jelentette.

Mire tényleg eljutottak odáig, az X-Menből X-Ecutioners lett, négy taggal: Rob Swifttel, Roc Raidával, Mista Sinistával és Total Eclipse-szel maradtak meg "Hóhérok"-nak az X-ekből. Első turntablist-lemezük, az X-pressions '97-ben jelent meg az Asphodelnél, mely a hiphoppereket heves bólogatásra, a nagy lemezcégeket pedig egymásra licitálásra késztette - mire végül a Loud Records szerződtette le a formációt.

Forrás: [origo]

Mindeközben Rob kijött két önálló albummal (a Soulful Fruit, 1997-ben a Stones Throw-nál; a The Ablist, 1999-ben az Asphodelnél), és ezután következett az igazi világhír. Az X-Ecutioners második albuma, a 2002-es Built from Scratch ugyanis a mainstreambe katapultálta a nyolckezes dj-organizmust.

Persze, ebben nem elhanyagolható szerepe van a lemezen felvonuló sztárparádénak (Everlast, Big Pun, Biz Markie, Dan the Automator, Inspectah Deck, Pharoahe Monch, Xzibit stb.), abból is elsősorban a legváratlanabb vendégnek, a Linkin Park numetal-zenekarnak.