Egy ismeretlen ismerős - Napsugar, a berlini producer

Vágólapra másolva!
A Freee magazin munkatársai nemrég a djdownload.com weboldalon barangolva belebotlottak egy gyanúsan magyarosan hangzó nevű producer lemezeibe. Kis nyomozás után kiderült, hogy Napsugar ereiben bizony magyar vér csörgedez. Nemrég nálunk járt Berlinbe szakadt honfitársunk, egy electrobuli fellépőjeként, az interjú is ekkor készült.
Vágólapra másolva!

Mi az oka annak, hogy külföldön építetted fel a zenei karriered?
- Négy éve mentem Berlinbe, nagyjából akkor kezdődött a nagy electro-boom. A lemezek többsége, amiket vásároltam, német volt, így magától értődött, hogy ha lépek, akkor Berlinbe fogok menni. Korábban már ismertem berlinieket és ottani dj-ket a nagy, Love Parade-es időkből, így amikor kiköltöztem, számíthattam némi segítségre.

Frau-Doktorral közösen alapítottátok meg a Beautycase Recordsot. Miért indítottatok saját kiadót?
- Egyfelől kényszer volt, másrészt gyerekkori álom. Még 2002 környékén számtalan demót küldtem szét a legkülönfélébb kiadóknak, de a reakciók nem voltak túl biztatóak. Akkor döntöttünk úgy Frau-Doktorral, hogy ha más nem, majd kiadjuk mi magunkat. Az első lemezt úgy jelentettük meg, hogy még terjesztőnk sem volt. Mára egész kis kollektívát gyűjtöttünk a kiadó köré, őket szeretnénk promótálni. Idén, január elsejétől Frau-Doktor kivált a cégből, így most én viszem egyedül a Beautycase-t.

Londonban, a Turnmillsben is felléptél már. Hogyan jött ez a lehetőség?
- Berlinben eleinte csak kisebb fellépéseim voltak. Aztán 2005-ben egyszer csak kaptunk egy felkérést, hogy csináljunk egy rendszeres estet a Sage klubban. Az estek végül elég sikeresek lettek, olyannyira, hogy ennek köszönhettük a Turnmills felkérését is. Mostanság már három-négy havonta fellépek Londonban.

A honlapodon brazil turnét láttunk. Ilyen erős lenne Brazíliában az electro?
- Bizony. Pár hónappal ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy ott engem bárki is ismerhetne. Mint kiderült, van Rio de Janeiróban egy lemezbolt, amely a mi lemezeinket is árulja, és van ott egy producerduó is - szeretik a zenéimet, fel is kértek egy remixre. Ez állítólag nagyot ütött a braziloknál, úgyhogy mennem kellett fellépni. Őrület egyébként, mert pont most körvonalazódott október-novemberre egy chilei és egy argentin turné is. Egyébként elmondom, ezzel nem vagyok ám egyedül, ott van például Corvin Dalek, aki szintén Berlinben élő magyar, és ő is állandóan turnén van Dél-Amerikában.

Forrás: [origo]

Milyennek érzed Berlint? Milyen a berlini szcéna?
- Engem folyton meglep ez a város. Havonta nyit és zár be egy-egy klub. Az egész egy nagy csiki-csuki. Nagyon változatos, vibráló és állandóan megújuló. Az egyik legújabb őrületet az ingyenes bingo-partyk jelentik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a dj játszik, az emberek meg közben bingót játszanak. A másik új őrület, amihez ráadásul az electro nagyon passzol, a speed squash. Házak tetején rendezik a versenyeket, közben pedig szól a rotyogós electro és villódzik a stroboszkóp...

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!