Eltűnő valóság - könyvajánló partyarcoknak, első rész

Akar-e még a huszonegyedik század technokrata gyermeke papírra nyomtatott betűket olvasni? Ha a cyber jövőjéről, tudatának módosításáról, elektronikus zenéről vagy partykultúráról van szó, szerintünk igen. Szerintünk tippet is tudunk adni. A Freee Magazin összeállításának első része - a híres scifi-író, Philip K. Dick Kamera által homályosan című alkotásáról.

"A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszel benne." Ez akár jó kezdés is lehet, ha minden idők egyik legszétcsúszottabb scifi-íróját próbáljuk bemutatni. Kicsit később viszont találtunk egy másikat is, ez Terry Gilliamtől származik (aki ugye a Félelem és Reszketés Las Vegasban vagy a Brazil című, szintén brutálisan jó film rendezője, nem is beszélve a Monthy Pithon csapatról, amelynek oszlopos tagja volt), és a Dick-könyvek hátsó borítójára van nyomtatva: "Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott először."

A Kamera által homályosan-ban vannak narkósok, jelen valóságunkban nem létező drogok, és történetek egy kicsit paranoid és futurisztikus világban: azaz az éppen aktuális módosult tudatállapotú (értsd: nagyon kész) szereplő fejében. Majdnem minden szereplő módosult tudatállapotú, és majdnem végig nagyon kész, ezért állandó gyanakvással és folyamatos bizonytalansággal viseltetik az általa észlelt valósággal szemben.

Azért persze eszelős ez a világ alapból is. Megtalálható és népszerű minden olyan drog, melyet mi is ismerünk - a metamfetamintól a heroinig -, csakhogy mindezekhez van itt valami igazán durva is. A legnépszerűbb kábítószer a H-anyag, vagy L. H., azaz ahogy a narkósok hívják: a Lassú Halál. Elterjedése óta a legveszélyesebb és legmeghatározóbb drog itt, a nepperekre átlag negyven év börtön, a fogyasztókra szinte legyőzhetetlen függőség és a biztos halál - szerencsésebb esetben "csak" maradandó agykárosodás vagy pszichózis - vár.

A bevásárlóközpontokat és gyógyszertárakat fegyveres őrök őrzik, még az utcai telefonokat is mindig lehallgatják, a rendőrök bármelyik járókelőt zaklatják, ha kicsit is gyanús, de akkor is, ha nem. A narkósok pedig minden percben újabb adag anyagért rohangálnak - az elvonási tünetek egyetlen nap elvonás után megérkeznek, és olyan brutálisak, amilyeneket még a heroin sem produkál.

Vannak beépített narkós ügynökök, szupertitkosan, hogy még saját feletteseik sem tudják valódi személyazonosságukat (van felismerhetetlenné tevő öltözet és különféle egyéb cyber-játékszerek) - és benne van a pakliban az is, hogy ad absurdum saját maguk megfigyelésére kapnak megbízást. Mivel ők is a H-anyag függői, az agyuk néha (gyakran) csak játszik velük. A valóság és a lebegés közötti különbség lassan egészen eltűnik, ahogyan a józan pillanatok is. Mindenki szív, dob, szúr, tol valamit. Bármit és mindent. De főleg Lassú Halált. A H-anyag az utcán sohasem tiszta, van jobb és rosszabb minőségű, viszont egy biztos: mindig keverik valami mással is. Amfetaminnal vagy pszichedelikumokkal, heroinnal vagy közönséges mérgekkel.

Sosem lehet tudni, mit veszel. Orange megyében még a hasis sem hasis, és ha csodálkozol rajta, miért ilyen drága, előbb-utóbb rájöhetsz, hogy azért, mert valójában ópium. Sosem tudhatod, te épp mire vagy rászokva. Sosem tudhatod, mitől hallucinálsz. És hogy vajon hallucinálsz-e. Az állandó szétesettség annyira megszokottá vált ezeknek a srácoknak az életében, hogy még csak rá sem csodálkoznak, ha az autórádió két sláger felkonfja között belső rendőrségi híradást sugároz. A H-anyag olyan károkat okoz az agyban, melynek tünetei lassan, fokozatosan válnak a használó mindennapjainak részévé. Ha használó vagy, nem tudhatod, mikor üt be a leépülés. És főleg azt, hogy nem kezdődött-e el máris.

Egyszer csak azon kapod magad, hogy egyméteres bérgyilkosok üldöznek kis kocsikon egész álló nap, vagy levéltetvek árasztják el mindened. Vagy hogy minden haverod gyanús: lehet, hogy azért mert drogügynök és éppen rólad ír jelentést, lehet, hogy azért mert nepper, és jelentést kéne írnod róla, de lehet, hogy azért, mert már megint az agyad űz gonosz kis játékot veled. A nepperek és a drogügynökök között alig van különbség, ez egy hihetetlenül elmosódott és összezavart világ. Minden ügynök nepper is, és majdnem minden nepper előbb-utóbb ügynök lesz.

Dick cikket olvas a könyvéből készült Szárnyas fejvadász-ról

A félelmetes a könyvben az, hogy a szellemi leépülés, amit ez a fiktív drog művel benne az emberi aggyal, tulajdonképpen az általunk ismert drogok mellékhatása is. A különbség csak annyi, hogy ez a drog sokkal erősebb függőséget, gyorsabb tönkremenést és egészen speciális agykárosodást okoz, a leszokás utáni teljes felépülés pedig itt effektíve lehetetlen. Üzenet tehát van az olvasónak, és nem csak annyi, hogy "ne drogozz, mert a drog rossz".

Részlet a szerző utószavából

Ez a regény olyan emberekről szól, akik túlságosan nagy büntetést kaptak azért, amit tettek. Pusztán csak jól akarták érezni magukat, de olyanok voltak, mint az utcán játszó gyerekek: látták, hogy a társaik egymás után meghalnak - elütik őket, lebénulnak, elpusztulnak -, de ők csak játszottak tovább. (...) A kábítószerezés nem betegség, hanem döntés, ugyanolyan döntés, mint az, hogy valaki kilép egy robogó kocsi elé. Ezt sem betegségnek neveznénk, hanem a józan ítélőképesség hiányának. Aztán amikor egyre többen elkövetik, társadalmi hibává lesz, sőt életstílussá. Ennek a bizonyos életstílusnak az a mottója: "Ma légy boldog, mert holnap már haldokolsz." Csakhogy a haldoklás szinte azonnal megkezdődik, a boldogság pedig puszta emlék. Más szóval ez csupán a közönséges emberi létezés felgyorsítása. Semmiben nem különbözik a mások életétől, mindössze gyorsabb. Nem évek alatt játszódik le, hanem napok, hetek vagy hónapok alatt. (...) Ennek a regénynek nincs erkölcsi tanulsága, ez nem nyárspolgári mese, nem azt mondja, hibáztak, hogy játszottak, amikor dolgozniuk kellett volna, egyszerűen csak elmeséli a következményeket. (...) Ez a regény a Nemezisről szól: nem a sorsról, hiszen bármelyikünk dönthetett volna úgy, hogy elég az utcai játékból, hanem a rettenetes Nemezisről - mint az életem és szívem mélyéről mesélem - azok számára, akik csak játszottak tovább. Jómagam nem jelenek meg szereplőként a regényben: magam vagyok a regény. Mint ahogy akkoriban egész nemzetünk az volt. Ez a marháskodás a haverokkal volt az évtized, a hatvanas évek rossz döntése, intézményesen és azon túl is. Aztán a természet lecsapott ránk. Iszonyatos dolgok parancsoltak megálljt nekünk. Ha volt is valami "bűn", akkor az, hogy ezek az emberek jól akarták érezni magukat, amiért aztán meg is kapták a büntetésüket, de mint mondtam, úgy érzem, ez a büntetés messze túlzó volt. Mindenkit szerettem. Itt a lista, akiknek szeretetem ajánlom:

Gaylene - elhunyt
Ray - elhunyt
Francy - maradandó pszichózis
Kathy - maradandó agykárosodás
Jim - elhunyt
Nick - elhunyt
Phil - maradandó hasnyálmirigy-károsodás
Maren - elhunyt
Dennis - elhunyt
...és így tovább.

Emlékezetükre ajánlom. A bajtársaim voltak, nem is kívánhattam volna jobbakat. Megmaradnak emlékeimben, és az ellenségnek sosem bocsátok meg. Az "ellenség" az a hiba volt, hogy játszottak. Hadd játsszanak mind újra valahogy másként, és legyenek végre boldogok.

Philip K. Dick: Kamera által homályosan
Agave, 2005, 1980 Ft

Freee Magazin