Fehér Pákó és cimborája, Frederik

Vágólapra másolva!
Pako és Frederik nem pusztán ünnepelt producerek, de híresek színvonalas élő fellépéseikről, melyekkel olyan nagyágyúk közé küzdötték fel magukat, mint a Chemical Brothers vagy az Underworld. A harmadik ikszükön és sokadik exükön túl járó stúdióegerek tavaly nyáron jelentették meg első szerzői albumukat, a világszerte istenített Global Undergroundnál.
Vágólapra másolva!

Szerintem elég sok rajongótokat megleptétek, amikor a sok klubos, groove-os kislemezetek után megjelent az albumotok, javarészt gondolkodós, lassú, utazós muzsikákkal.
Pako:
Való igaz, magunkat is megleptük. Korábban javarészt 130 bpm körüli vagy inkább gyorsabb zenéket adtunk ki a kezeink közül, és a fellépéseinken is ilyeneket játszunk. De mikor szóba került az album lehetősége a GU kiadójával, teljesen szabad kezet kaptunk. Hirtelen ott volt a lehetőség, hogy downtempo-számokat kreáljunk, nem szükségképpen táncparkettre való muzsikákat. Ennek azért is örültünk, mert vagy tízévnyi ötlet volt mindkettőnk fejében nyugisabb zenék készítésére.

Nehezebb ilyen "gondolkodós" zenéket készíteni?
Pako:
Dehogyis. Egyszerűen csak más. De persze nem hagyunk fel a groove-os, ritmusos zenékkel sem - élőben csak táncolható számokat játszunk.

Van kialakult munkamódszeretek a zenekészítésnél?
Pako: Erre nincs egyértelmű válaszunk. Nincsenek kiosztva a szerepek, és végül mindig, mindketten mást adunk hozzá a készülő zenékhez. Mondjuk Frederik maszatol valamit a stúdióban, erre én megérkezem, és rászólok, hogy ez így nem lesz jó, erre ő vagy elküld a francba, vagy rájön, hogy igazam van. Máskor ő csinálja velem ugyanezt.
Frederik: Van, hogy egyikünknek nem tetszik a másik által javasolt ritmus vagy dallam. De olyan típusú szereposztás nincs közöttünk, hogy csak én készíthetem a groove-ot, és ő találja ki a melódiákat.

Nincsenek komoly vitáitok?
Pako: Egyfolytában rettentő komoly vitáink vannak. Órákon keresztül képesek vagyunk acsarkodni, lyukat beszélni a másik hasába, csak hogy meggyőzzük a saját igazunkról. Ilyenkor valódi meló helyett csak pofázunk, hogy vedd ki a basszust vagy tedd vissza a basszust.
Frederik: Rendesen ordítozni szoktunk egymással, meg anyázni. Mindezt nyavalyás ütemek, meg dallamok miatt.