Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az előadás célja, hogy minél több szempontból betekintést nyújtson az európai integráció folyamatába. Az egységesülés gondolati forrásainak történeti áttekintése és az integráció fogalmának tartalmi elemzése képzi az előadás elméleti alapjait. Ezeken túl olyan kérdésekre is választ keres, amelyek a hétköznapi élet világától sem álnak távol. Ennek jegyében az Európai Unióhoz történő csatlakozás előnyeinek és hátrányainak elemzése is az előadás tárgyát képezi. Zárásképp az EU jövőjével kapcsolatos kérdések vizsgálatára kerül sor, így a bővítés további lehetséges irányai és a bővítéssel bekövetkező változások elemzése kerül napirendre.

I. Mik voltak az európai egység-gondolat forrásai?
Az integráció témájának bevezetésére ebben a részben azokat a gondolati forrásokat vizsgálja az előadó, amelyekből az egység későbbi megalkotói táplálkozhattak, ötleteket meríthettek.

II. Mi az integráció tartalma és kik a szereplői?
Az integráció valódi szereplőinek és folyamatainak vizsgálatával folytatódik az előadás eljutva az integráció fogalmának mély és alapos megértéséhez.

III. Milyenek az integráció szervezeti alapformái és intézményi vonatkozásai?
A gondolatmenet az integráció különböző lehetséges fokozatait helyezi történeti perspektívába mind az európai integráció, mind az EU-hoz csatlakozó közép-európai országok tekintetében.

IV. Hogyan áll az európai integráció előny és hátrány mérlege?
Ebben a részben az előnyök és hátrányok azonosításával, a mérhető költségek és hasznok számszerűsítésével mérleg készül az integrációs folyamat széleskörű hatásairól.

V. Milyen lesz az Európai Unió jövője?
Az előadás záró gondolatai a jövőbe tekintenek, és az EU lehetséges határait, a növekvő belső diverzitás hatásait, illetve a nemzeti identitás megőrzésének problémáját tekintik át.

elkezdem olvasni