Nem tárgyal az MSZP Schmittel

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ kampánystábjának összegzése szerint elképzelhető, hogy a fővárosi szocialisták háttérmegállapodást kötöttek Schmitt Pál független jelölttel Demszky Gábor SZDSZ-es jelölt leváltása érdekében. Ezt azonban mind Schmitt, mind Gy. Németh Erzsébet MSZP-s jelölt munkatársai és az MSZP vezetői tagadják. Böhm András, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője szerint azonban ha nincs is megállapodás, Gy. Németh negatív kampánya miatt szakadhat a fővárosi koalíció.
Vágólapra másolva!

Nyáry Krisztián, Demszky Gábor kampányfőnöke az [origo]-nak elismerte, hogy ő készítette a szóban forgó elemzést. Mint mondta, azért tartotta fontosnak a kampánystáb tájékoztatását, mert az utóbbi időben a szocialisták közül többen megkeresték azzal, hogy nem nézik jó szemmel Gy. Németh Erzsébet kampányát. Egyesek tudni vélték, hogy már "tapogatózó tárgyalások folytak" a két fél között. Más MSZP-sek csak annyit mondtak, hogy semmiképpen sem szerencsés, hogy Gy. Németh Demszkyt támadja a kampánya során.

Böhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője, akihez szintén eljutott a feljegyzés, azt mondta az [origo]-nak: azt nem tudja, hogy tudatos megegyezésről van-e szó. "A jelek szerint azonban közös Schmitt Pál és Gy. Németh Erzsébet célja, mégpedig Demszky Gábor leváltása" - állítja Böhm, aki szerint ezt Schmitt is többször megfogalmazta már. A frakcióvezető szerint az is intő jel lehet, hogy 1998-ban Schmittet az MSZP kérte fel jelöltjének.

"A kampány a legnagyobb baj" - fogalmazott Böhm András. "Az lett volna jó, ha be lehetett volna fejezni a Fidesz leváltását" - tette hozzá. Vagyis a legnagyobb célként az SZDSZ a Fidesz budapesti leverését tűzte ki célul. Ehhez azonban a szocialisták segítségére lenne szükség. "Ehelyett egy esélytelen harmadik jelölt is támadja Demszky Gábort" - utalt Böhm Gy. Németh Erzsébetre, aki többször is kijelentette, hogy nem lép vissza az SZDSZ-es jelölt javára.

Böhm példaként hozta fel, hogy miközben Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke a fővárosi közbeszerzési eljárás miatt támadta Demszkyt, addig Gy. Németh közölte, hogy a közlekedésben tapasztalható áldatlan állapotért Demszky a felelős. Az SZDSZ-es frakcióvezető szerint a negatív kampány helyett az elmúlt évek koalíciós eredményeivel kellene Gy. Némethnek kampányolnia. "Elvárható lett volna, az MSZP legalább megszólaljon, amikor a Fidesz Demszkyt támadta, ehelyett ők is ellenkampányt folytatnak" - tette hozzá a politikus.

Böhm emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben több esetben is szakítás közeli helyzetbe került a fővárosi koalíció. Ilyen volt a hannoveri villamosok ügye vagy a költségvetési vita. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi kampány esetleg a végleges szakítást hozhatja-e, Böhm azt mondta: "neház elképzelni, hogyan fog így együttműködni a koalíció". Hozzátette: jelenleg "nincsenek beszélőviszonyban" egymással a fővárosi képviselőtestület baloldali tagjai.

Lénárt László, Gy. Németh Erszébet kampányfőnöke ugyanakkor tagadja, hogy bármi alapja lenne a szabad demokraták feltételezésének. "Közel 70 százalékos támogatottsága van az MSZP-SZDSZ-nek a fővárosban, míg Schmitt Pálnak egy stabil 30 százalékos támogatottsága van" - mondta, hozzátéve, hogy nem kell jobboldali veszélytől tartaniuk. Lénárt közölte azt is, hogy Gy. Némethnek nem érdeke ellehetetleníteni a koalíciót. "Azt javasoljuk az SZDSZ-nek, hogy inkább Schmitt Pál kampányával foglalkozzanak" - közölte.

Az MSZP elnöke, Kovács László szerint szintén minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy a szocialista párt részéről bárki bármilyen alkut kötött volna, bármilyen megbeszélést folytatott volna a magát függetlennek kikiáltó, egyébként a jobboldal egységes támogatását élvező Schmitt Pál főpolgármester-jelölttel. Kovács kijelentette: az MSZP-nek nincs arra szüksége, hogy Schmitt Pállal kössön alkut a Fővárosi Közgyűlésben a többség biztosítása érdekében.

Hasonlóképpen nyilatkozott az MTI-nek Mandur László, az MSZP budapesti elnöke is. Szerinte az MSZP budapesti vezetése értetlenül és megdöbbenve szemléli a médiában megjelent híreket arról, hogy tárgyalásokat folytatnának Schmitt Pállal. Közleményében Mandur visszautasítja azokat a véleménye szerint alaptalan és képtelen állításokat, amelyek igyekeznek szembe állítani az MSZP országos és budapesti vezetését.

Az elnök sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a "valótlan feltételezések terjesztése egy olyan negatív kampány kezdete a fővárosi SZDSZ részéről, amely megnehezíti a várható koalíciós egyeztetést", és a kampányban nem várt nehézségeket okozhat a budapesti kerületek közös jelöltjeinek és a szocialista-liberális főváros sikerének.

Az elnök közölte, hogy az MSZP budapesti szervezete, eredeti szándékainak megfelelően, mind fővárosi önkormányzatban, mind a kerületi önkormányzatokban az SZDSZ-el való közös együttműködésben és koalícióban érdekelt, és ennek megfelelően folytatja tovább kampányát.

Tagadja a puhatolózásról szóló híreket Kiss Antal, Schmitt Pál kampányfőnöke is. "Schmitt Pált a budapesti választási bizottság független jelöltként regisztrálta. Az egyeztetés a pártpolitikusok dolga, Schmitt Pál azonban nem foglalkozik pártpolitikával. Ő a saját programját kívánja megvalósítani. A budapestiekkel való találkozások során is bebizonyosodott, hogy a választópolgárok függetlenként számítanak munkájára" - közölte Kiss.

Kapcsándi Dóra