A magyar lovas már a riói menetrenddel kel és fekszik

Hídvégi Vid akció FOTÓ FOTÓTÉMA Közéleti személyiség foglalkozása olimpiai ötkarika sportoló SZEMÉLY SZIMBÓLUM
London, 2012. augusztus 5. Hídvégi Vid mutatja be gyakorlatát a 2012-es londoni nyári olimpia férfi lólengés versenyszámának döntőjében a North Greenwich csarnokban 2012. augusztus 5-én. A magyar sportoló nyolcadik lett. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Hídvégi Vid, az egyedüli magyar férfi tornász az elutazás előtti napokban már az olimpiai versenynap programjának megfelelően bonyolította le az edzéseit. Felkészülten várja az esti döntőket.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi játékokon, Londonban lólengésben nyolcadik helyezett tornász az utóbbi időszakban már csak este tréningezett - mivel augusztus 6-án magyar idő szerint ebben az időszakban kerül sor selejtezőjére -, és még szerdán is modellezte az olimpiai menetet.

Az ő csoportja gyűrűn kezd majd, ami azt jelenti, hogy Hidvégi fél órát melegíthet a talajhoz való bevonulásig.

Minden mozdulatnak jelentősége lesz Forrás: MTI/Kovács Tamás

A talajgyakorlatok alatt fél óra ülés következik a számára, majd következik a lólengés, amelynél

négy fogása lehet

a gyakorlata előtt. Ezt a menetet edzőjével, Laufer Bélával már több alkalommal végigvették, és a 6,6-os kiinduló pontszámú gyakorlatot mindig hibátlanul adta elő.

Két gyakorlat

Hidvégi a tervek szerint ezzel lép a szerhez a selejtezőben, s edzőjével úgy kalkulálnak, hogy ha hibátlanul mutatja be, döntőbe kerülhet, ott pedig már

az új, 6,8-as kiinduló pontszámú gyakorlatát

mutatja be. Az elmúlt két hétben sokat javult a kondíciója, így már ezt, az áprilisi tesztverseny után kialakított gyakorlatot is hibátlanul végig tudja csinálni.

"Nagyon várom, hogy bemutatkozhassak az olimpián, mert készen állok, jó formában érzem magam" - mondta a világbajnoki negyedik helyezetett.

és azt is tudom magamról, hogy az akklimatizálódás sem jelent problémát."
Hozzátette: szokása szerint nem latolgatja az esélyeket, de az ellenfeleket azért figyelte az elmúlt időszakban, így képben van.

Hidvégi csak lólengésben szerepel a játékokon, míg a vele együtt csütörtökön útra kelt másik magyar tornász, Kovács Zsófia mindegyik szeren.