Doppingellenőrök várták az oroszokat Rióban

Rio de Janeiro, 2016. július 29. Az orosz olimpiai csapat tagjai megérkeznek a Rio de Janeiró-i Nemzetközi Repülőtérre 2016. július 28-án. A riói olimpiai játékokat augusztus 5. és 21. között rendezik. Az orosz doppingbotrány miatt a 387 fős csapatból legalább 107 sportolót eltiltottak az olimpiai versenyzéstől. (MTI/EPA/Yonhap)
Vágólapra másolva!
Azok az orosz sportolók, akik már Rióban készülnek az olimpia jövő pénteki rajtjára, legalább egyszer átestek doppingvizsgálaton a helyszínen.
Vágólapra másolva!

Igor Kazikov, a küldöttség vezetője elmondta:

minden reggel doppingellenőrök keresik fel az orosz versenyzőket,

és mintát vesznek tőlük, ugyanakkor nem tudja, hogy más országok sportolóival szintén hasonló módon bánnak-e a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkatársai.

Vitalij Mutko sportminiszter bejelentette, mostani tudásuk szerint 272 orosz sportoló indulhat az olimpián a részvételi jogot kiharcoló 387-ből. Hozzátette: minden bizonnyal jogi lépéseket tesznek, és az sem kizárt, hogy polgári bírósághoz fordulnak, nem pedig a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

Forrás: MTI/YONHAP/Yonhap

A WADA fővizsgálója, Richard McLaren - aki a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését két hete hozta nyilvánosságra - államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Így is sok orosz világsztár fog hiányozni Rióból, többek között a kétszeres olimpiai bajnok rúdugró, Jelena Iszinbajeva is, aki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) határozata értelmében nem lehet ott a játékokon. Ő korábban hangsúlyozta: durván és szemtelenül megbüntették a tiszta sportolókat, akiknek nem volt lehetőségük megvédeni magukat, és más sportolók hibáiért bűnhődnek.