Tovább bővül a Művészetek Völgye!

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az EU-szekció megalapítását hangsúlyozottan nem a csatlakozás küszöbén időszerű trendek miatt tartjuk szükségesnek. A fesztivál elmúlt tizennégy esztendeje alatt - elsősorban finanszírozási gondokból fakadóan - nem nyílt lehetőségünk rangos külföldi előadóművészek, programok befogadására. A Fonó Budai Zeneházzal és Magyar Rézfúvásért Kulturális Egyesülettel közösen benyújtott Phare-pályázatunkkal 30 ezer eurót (7 millió forintot) nyertünk, melyhez hozzájön 4 millió forint önrész. Ebből az összegből rendezzük meg a Európai szél elnevezésű, főként klasszikus, kortárs és népzenei programsorozatot, hazai és külföldi előadók közreműködésével.

Taliándörögd a tavalyi évhez hasonlóan nemcsak kulturális rendezvényeknek ad otthont a Völgy ideje alatt (július. 25-augusztus 3.) Itt kerül sor a kistérségek és kistelepülések képviselőinek konferenciájára, Talpalatnyi Európa a Művészetek Völgyében címmel, melynek témája: kistelepülések, kultúra és az Európai Unió.

A Völgynyitót és a Völgy fővédnökségét az Európa Parlament egyik magas rangú tisztségviselője vállalja fel.

Február 19-én alakult meg a Művészetek Völgye internetes szekciója. A Völgykommunikáció eddigi alapját képező Völgyfutár, Völgy Távirati Iroda és Völgyhíradó mellé csatlakozott a www.szinhaz.hu szerkesztősége, az origo.hu internetes portál, amely médiatámogató is egyben, valamint a Magyar Teleházak Országos Szövetsége.

A jelenlegi hat falu mellé hat további, teleházzal rendelkező település virtuálisan, a világhálón keresztül csatlakozik a Művészetek Völgyéhez.

A fesztivál oldalahttp://kapolcs.szinhaz.hu/

Bővül a Völgy médiapartneri köre is: tárgyalások zajlanak az m1 vezetőivel, így könnyen elképzelhető, hogy egymásra talál a közszolgálati televízió és a "közszolgálati fesztivál". Ragáts Imre, az MTV ügyvezető alelnöke Pálffy Istvánt bízta meg az együttműködés koordinálásával. A tervek szerint az Info Rádió a fesztivál ideje alatt letelepül a Völgybe, és Völgyinfo Rádió néven napi több órában tudósít az eseményről. Szintén előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a Pannon Lapok kiadóval is. A lapcsalád (mely a Zalai Hírlap, Vas Népe, Fejér Megyei Hírlap, Dunaújvárosi Hírlap, Veszprémi Napló kiadója) kiemelt terjedelemmel és korszerű infrastruktúrával támogatja a fesztivált.