Sebeők János: itt a világvége!

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

- Az életem munkával telik, hívnak ide-oda és közben dolgozgatok a két könyvemen - újságolta a nyakkendőben, zakóban és szafari-kalapban mutatkozó modern filozófus. - Az egyik könyv a "Lázadó bioszféra" folytatása, a másik pedig egy esszé-gyűjtemény lesz. Életművem omega-pontja egyébiránt az Enciklopédia lesz, az egész filozófiám és életszemléletem summája. Az ábécés könyvvel nyitottam, majd anyám unszolására tettem le az érettségit, de nem hagytam, hogy az egyetem leszívja az agyam. Azóta autodidakta vagyok.

- Balatonkenesén jártam, egy könyvtár hívott meg dedikálásra és beszélgetésre. Napoztam is - ugrott a közelmúltba Sebeők, majd a Romantic együttes vezetőjéhez fűződő barátságáról beszélt. - Nem nősülök meg, megrögzött agglegény vagyok. Győzikének nagyon sok ügynöke van, ő még a Big Brother Házban is bíztatott, hogy vegyek el egy lányt. Az tény, hogy van egy párhuzamosom. Mint tudjuk, azok a végtelenben találkoznak. Győzikével teljesen mások vagyunk, de kedveljük egymást. Vannak közös pontok, de ezek kevésbé láthatóak: ő is a családjának meg a hivatásának él. Ő is művészlélek, különc, a zenei stílusa is nehezen beilleszthető.

A nagy állatvédő elárulta, hogy vasárnap lesz a 45. születésnapja, amit előbb Bochkor Gáborral és a TNT-vel ünnepel majd, egy ebéd keretein belül, majd édesanyjával tölti a napot. Persze a dekadens, vesztébe rohanó világ is szóba került: - Világvége? Attól függ, mit nevezünk annak. Ez részben már be is következett. A világ halainak 90 százaléka már kipusztult, és itt a nagyhalakról beszélek. Folyamatos apokalipszisben élünk, csak vakok vagyunk, nem vesszük észre!