Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Felkapott fürdőhelyek - Németország
Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat

26 részes kedvcsináló sorozat a világ felkapott fürdőhelyeiről. Elegendő pénz birtokában ezeken a helyeken remekül, sőt luxuskörülmények között lehet pihenni. A sorozat segítségével a világ legkülönbözőbb pontjaira is eljutunk, ahol nemcsak lélegzetelállítóan szép épületeket, pazarul berendezett szobákat láthatunk, de azt is megtudhatjuk, hogy milyen menüvel kápráztatják el a vendégeket. Emellett megismerkedhetünk a legújabb szépségápolási receptekkel, fitnesztanácsokkal és mindazokkal a praktikákkal, amelyekkel szebbé, fiatalabbá és egészségesebbé varázsolják a fürdőhelyek vendégeit.

Szombat 9.05, Spektrum

A legjobb fürdőhelyek honlapja

Ember a holdon
Amerikai vígjáték

Az amerikai humor egyedülálló alakja volt Andy Kaufman (Jim Carrey). Sikereinek korántsem a csúcsán, 35 évesen hunyt el tüdőrákban, 1984-ben. Utálták vagy imádták, de mindenkinek volt véleménye róla. Csípős humora és gumiarca miatt emlékeznek hazájában sokan rá. Élő adásokban teljesen meglepő helyzeteket produkált, szerette a botrányokat. Egy tévéfilmben tűnt fel Danny DeVitóval, majd éveken át szállóigévé váltak az erős akcentussal, a Külföldi bőrében előadott jelenetei. Kitalálta, hogy ő a világegyetem első egyesült nemi, női-férfi pankrátora, ezért az egyik pankrátor többször is kihívta őt látványos meccsekre, Kaufman pedig tovább provokálta az izomembert a kamerák előtt.

Szombat 16.00, HBO

A film honlapja

A Keresztapa
Amerikai gengszterfilm

A gengszterfilmek legnagyobbika. Világhírű színészek és a rendező, Francis Ford Coppola monumentális és zseniális munkája. A történet bemutatja azt a gépezetet és azon belül az embereket, ami az olasz maffiában gyökerezve, a leghatalmasabb és legrettegettebb hatalommá vált az Egyesült Államokban. Figyelemmel követhetjük a kegyetlen, gyilkos módszereket, amivel a Corleone család feje dolgozik. Tanúi lehetünk a hihetetlen összetartásnak, az érdekek és a félelem összetartó erejének, ami ezt a világot jellemzi. Emberek sorsa, élet és halál kérdése dől el Don Vito Corleone dolgozószobájában. Egyesek védelemért fordulnak a nagyúrhoz, mások hadüzenettel érkeznek. A rivális maffia, a Tattaglia család ugyanis végső leszámolásra szólította fel a Corleone családot. S a hadüzenet után az egész város lángba borul.

Vasárnap 22.00, tv2

A filmről

Halálsoron
amerikai filmdráma

A félelmetes történetek nagymestere, Stephen King írta a film alapjául szolgáló fordulatos történetet. Az 1930-as években Paul Edgecomb cinikus és tapasztalt börtönőrként szolgál a siralomházban. Halálraítéltek utolsó napjainak szemtanújaként már nem érhetik meglepetések. Egész világfelfogása megrendül John Coffey megérkeztével. Az óriás termetű fekete férfit kettős gyermekgyilkosságért ítélték halálra. A börtönőr visszaemlékezik a siralomház vendégeire. Coffey különös lényére, természetfeletti képességeire és beteges, durva őrtársaira. Ki is valójában az óriás halálraítélt, és valóban bűnös-e?

Vasárnap 20.00, HBO

A film honlapja