Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egy iskolába tett hivatalos látogatás alkalmával a hercegnő rosszul lett, émelygett, szédült, de pár percen belül elmúltak tünetei. Néhány órával később az oszlói Rokshospitalet klinika nőgyógyászati osztályára ment, ahol több mint egy órát időzött.

Az újságírók az ott dolgozó ápolónőket faggatták a hercegnő állapotáról, akik csak annyit voltak hajlandóak elárulni, hogy "Mette Marit a lehető legtermészetesebb állapotban van". A norvég trónörökös felesége augusztusi esküvőjük előtt adott sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeretne minél előbb teherbe esni, ami még inkább megerősíti a feltételezést, miszerint jövőre már újabb trónkövetelő lesz a királyi házban.

A hercegnőnek már született egy házasságon kívüli gyermeke, a most négyéves Marius, aki nem kap helyet a trónutódlásban és hercegi vagy egyéb udvari cím sem vár rá.

A norvégok már elfogadták, hogy majdani királynéjuk egy olyan asszony legyen, aki fiatalabb korában kicsapongó életet élt, és egyedül nevelte házasságon kívül született gyermekét, és most izgatottan várják az új trónkövetelő születését.

Az ifjú pár - mindketten 28 évesek - mindenesetre nagyon sok gyereket akar.

Korábban:
Megenyhültek a norvégok leendő hercegnéjük iránt

Ajánlat:
Mette Marit honlapja