Rajzfilmet készít a Playboy

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Hugh Hefner a tévérajzfilm elkészítéséhez Stan Lee-t, a Pókember elkészítőjét és a Marvel Comics guruját hívta segítségül. A hetvenéves Hefner egy elit bűnüldöző csoport vezetője lesz. A csoport az aktuális hónap különböző Playmate-jeiből áll majd, akik Hef's Superbunnies műsorában szerepelnek, írja a Variety magazin.

A felnőtt rajzfilm a nézőket a Playboy Villába röpíti, amely Hefner főhadiszállása az igazságtalanság ellen vívott harcában. Lee nemrégiben együtt dolgozott Hefnerrel egy animációs filmen, melynek a Stripperella, azaz Vetkőzőcske címet adták (rájátszás a Cinderella, azaz Hamupipőke névre).

A film főszereplője a Playboy egyik régebbi sztárja, Pamela Anderson, aki a szerep prózai részéhez is kölcsönözte a hangját. Hefner elmondta: "Fiatal koromban a képregények fontos szerepet játszottak az életemben. Boldog vagyok, hogy egy ilyen géniusz, mint Stan Lee segít nekem abban, hogy filmünk hősét igazi szuperhőssé tegyük."

"Az elsők között voltam, akik rajongtak a Playboyért és támogatták, amikor 1953-ban az első szám megjelent. Így nagy öröm nekem, hogy egy olyan emberrel dolgozhatok, aki nagymértékben formálja korunk kultúráját. Hugh Hefner korunk egyik legnagyobb kommunikáció-mestere, és nem kívánhatnék jobb munkatársat" - nyilatkozta Lee, melyek szerint kölcsönös megtiszteltetésnek érzik az együttműködést.