Csíkos szoba, kockás bútor

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: HomeGardenSzerény és ízléses

Aligha támadhat kétsége bárkinek is arról, hogy az enteriőr képe valóban kialakítható "szerényen". Ami pedig az egyéb jellemzőket illeti, ízlés nélkül nem sokat tehetünk. A "szerénység" mindenekelőtt a csíkos drapéria mértékletes használatában rejlik, amely kissé változatossá teszi a belső teret. De hozzá kell fűzni azt is, hogy ha ilyen enteriőr kialakításán töprengünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak szűkszavúságát, egyszerűségét. Nem éri meg túltelíteni részletekkel, felesleges kis bútorokkal.

Forrás: HomeGardenSzinte ugyanaz

Szinte ugyanazt lehetne elmondani erről a csíkos enteriőrről is. Noha itt néhány aktív szín is jelen van: a designernek sikerült belevinni némi kékes, "matrózing" árnyalatot. A lényegesen nagyobb mennyiségű csíkok, és ezek megvastagodása szintén az enteriőr alkotójának következetességéről tanúskodik.

Itt nincs semmi felesleges csík, csupán kicsit több, mint az átlagos. És ha majd hasonló dekoráció mellett döntünk, aligha bátorkodik bárki is szemrehányást tenni nekünk mániákus hajlamunkról.