Úszómedence panorámával

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: Berényi JánosA legfontosabb szempontok között volt, hogy mindenképpen a budai oldalon maradjunk, szép kilátással, közel a természethez és mégsem távol a várostól, de a rózsadombi, svábhegyi árak alatt. Így kezdtünk el telket keresni, de két-három hónap alatt rá kellett jönnünk, hogy ilyen üres telket nem találunk. Ekkor kezdtük el nézegetni az eladó családi házakat is.

Ekkor azonban újabb feltételek merültek fel. Mindenképpen olyan házat kerestünk, ahol tágas, levegős terek vannak. Arra vágytunk, hogy legyen amerikai konyha, nagy terasz és a későbbiekben lehetőség nyíljon arra, hogy a kertbe vagy még inkább belülre, a házba egy úszómedencét lehessen építeni. Nem kis szerencsével találtunk rá erre az ingatlanra.

Forrás: Berényi JánosForrás: Berényi János


Az első, ami megfogott minket, az volt, hogy a ház meredek domboldalra épült, hatalmas panorámával. A legalsó szint, ahol a házat tartó oszlopok álltak, teljesen nyitott volt, így gyakorlatilag a kert befutott az épület alá. Ideális hely volt egy olyan úszómedence kialakítására, amely bent van, de nyáron össze lehet nyitni a kerttel. A ház kilenc évvel ezelőtt épült, ám az eredeti tulajdonos hamar megvált tőle, egy-két évre rá már egy külföldi üzletemberé lett, aki folyamatosan bérbe adta.Az átépítés során a főfalak kivételével gyakorlatilag minden megváltozott a házban.

Forrás: Berényi JánosA tulajdonosok és Dénes Imre építészmérnök közös elképzelései alapján születtek meg a tervek. Az eredetileg nagyon rossz beosztású felső szint teljesen átalakult. Itt található két vendégszoba, hozzájuk egy fürdőszoba, a garázs és a mosókonyha. A középső szinten helyezkedik el a hatalmas nappali az étkezővel és az amerikai konyhával, valamint a hálószoba, a nagy fürdőszoba és a gyermekszoba is. A legalsó szinten a medence, a szauna, a kazánház és uszodagépészet, illetve egy kis kondicionálóteremnek is helyet adó tágas pihenőrész épült.

Forrás: Berényi JánosÉpítészetileg nagy feladatot jelentett a medence beépítése egy már meglévő házba, mert ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az alapot két méterrel le kellett süllyeszteni.

A másik jelentős tervezői-építészeti teljesítmény a födém egy részének kibontása volt, ahová egy csigalépcső és egy üvegfödém került, így a nappaliból le lehet látni a közvetlenül alatta található medencére.

Az összes külső és belső nyílászárót kicserélték, minden burkolat új lett, és az összes szanitert, csaptelepet is a megváltozott házhoz választották. Az egész ház jellegét a meleg színekkel és anyagokkal, illetve helyenként kicsit high-teches hatású fémbetétekkel operáló minimál stílus határozza meg.

Szöveg: Krebsz Zsuzsanna
Fotó: Berényi János