Tavaszi kreatív átváltoztató ötletek

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kartonlámpa csomagolópapírból

Forrás: HomeGardenEnnek az asztali lámpának az elkészítéséhez bordás csomagolókarton, illetve 0,4 cm átmérőjű és 80 cm hosszú fapálcák szükségesek. Először a kartonlapon nem túl nagy bevágásokat ejtünk, sakktáblaszerűen. Utána a lapot csővé hengereljük, és gondosan rögzítjük, majd a bevágásokba beleillesztjük a pálcikákat.

Dekoratív "fonott" hatást kapunk, miközben a pálcikák lábakként is szolgálnak. Az ilyen világítótest a japán stílusban berendezett enteriőr hozzáillő tartozéka.

Asztal borosdobozokból

Forrás: HomeGardenKorábban ezekben a dobozokban csodálatos spanyol bort tartottak. Meg kell említeni, hogy szilárdságuk folytán tökéletesen elbírták a bennük tárolt üvegeket. Tulajdonosaik sajnáltak kidobni egy ilyen "vagyont" érő tárgyat, így kényelmes és szokatlan asztalkát készítettek belőle.

A négy dobozt kellemes pasztellszínre, egymáshoz közel álló árnyalatokra festették, aztán megtöltötték őket világos tengeri homokkal és különböző méretű kagylócskákkal. Végül pedig 1x1 méter vastag üveglapot helyeztek rá, ami biztonságosan szegélyezi a konstrukciót.

Asztali lámpa termoszból

Forrás: HomeGardenKinek a termosza ne törött volna el az életben egyszer sem?

Hogy ne hajítsák szemétre a felesleges vázat, azt javasoljuk, távolítsák el belőle a szilánkokat, majd vágjanak nyílást az alján a lámpahuzalnak, a vázhoz pedig erősítsenek lámpafoglalatot.

Ha az alkotóláz nem hagyott alább, a termoszt be is lehet festeni, így még egyedibb asztali lámpát kapnak. Végül készítsünk hozzáillő lámpaernyőt szövetből.


Pamlag házilag

Forrás: HomeGardenKeleti témát javasolunk. Egy ilyen pamlag nappalijuk pompás dísze lehet. Két farács szolgál kényelmes állványként a matrac számára. Előbb a fát smirglipapírral át kell dörzsölni, aztán az enteriőr közös színeivel harmonizáló bármilyen színre le lehet festeni. Mi krémszínűt választottunk. A matracot narancsszínű, fonott textúrájú szövettel vontuk be. Tökéletesen illenek hozzá a díványpárnák és a stílusos kiegészítők.


Függönytartó pálcákból

Forrás: HomeGardenEgyszerű és zseniális. Még egy pontosan ilyen függönytartója egész biztosan senkinek nem lesz.
A fapálcák beszerzése nem költséges, és világos színekre lefestve, szalaggal összekötve (például sárgával) hangulatos függönytartót nyerünk. Aztán két fatartót kell a falhoz erősíteni, amelyekbe behelyezhetők a pálcikák, s már csak a megfelelő függöny kiválasztása van hátra.