Nászajándék, menyasszonytáncpénz

" Házassági vagyonjogi szerződés eltérő rendelkezése hiányában a házasságkötés alkalmával adott ajándék: az ún. nászajándék esetén abból kell kiindulni, hogy annak célja a jövendő házasélet terheinek megkönnyítése, a házastársak közös boldogulásának az elősegítése. Ezért a nászajándék rendszerint a közös vagyonhoz tartozik. Bizonyítható azonban, hogy az ajándékozó az ajándékot csak az egyik házastársnak kívánta juttatni. A bizonyítás sikere esetében a nászajándékot a megajándékozott házastárs különvagyonának kell tekinteni. Az ajándékozónak erre a szándékára mindenekelőtt az ajándékozás alkalmával tett nyilatkozatából lehet következtetni. Ilyen nyilatkozat hiányában meghatározó lehet az ajándéktárgy jellege, így pl. a személyes használatra szolgáló tárgy (ruhanemű, ékszer stb.) vagy foglalkozás folytatását elősegítő dolog (pl. orvosi műszer) általában annak a házastársnak a különvagyona, aki azt használja. A házasságkötés alkalmával adott ajándék egyik gyakori formája a menyasszonytánc alkalmával adott juttatás. Az említettekhez hasonlóan ennek a juttatásnak is az a célja, hogy a házasulók részére közös otthon megteremtését elősegítse, így a menyasszonytáncpénz is általában közös vagyonnak minősül. Ez a juttatás ugyanis az esetek többségében az ajándékozó személyének és az összegnek a külön kiemelése nélkül kerül átadásra, és utólag már az sem állapítható meg, hogy ki milyen összeget ajándékozott a házasfelek részére. Ezért a menyasszonytáncpénz közös vagyoni jellegétől csak kivételesen lehet eltekinteni, pl. akkor, ha valamelyik közeli rokon vagy jó barát más nászajándék helyett jelentős összeget nyújtott ezen a címen, kifejezetten az egyik házastárs részére.

A vagyontárgy közös vagy különvagyoni jellegének megítélésénél - a fentieken kívül - jelentősége lehet az ajándék értékének és az ajándékozónak a megajándékozotthoz fűződő kapcsolatának is. Abban az esetben ugyanis, ha a szülő vagy más rokon ad jelentősebb értékű ajándékot, ezt - az ítélkezési gyakorlat tapasztalatai szerint - általában saját gyermekének, illetve rokonának szánja. Ilyenkor is jelentősége van természetesen az ajándékozáskor elhangzott nyilatkozatnak, de a vagyonjogi igények eldöntésénél a bíróságnak fokozott gonddal kell a nyilatkozat valódi tartamát vizsgálnia. Sok esetben ugyanis a szülő, illetve rokon eredetileg nem csupán gyermekét (rokonát), hanem annak családalapítását kívánja támogatni - közvetve tehát a másik házastársat is -, szándéka azonban nem irányul arra, hogy az együttélés végleges meghiúsulása esetén az ajándék értéke ne gyermekét (rokonát) illesse meg, hanem az a másik házastársat is gazdagítsa és közös vagyonként megosztásra kerüljön. Ilyen esetekben az ajándékot, illetve a helyébe lépett értéket annak a házastársnak a különvagyonához tartozónak kell tekinteni, akinek a szülője, rokona azt adta. Ez a megoldás elejét veheti annak, hogy utóbb az ajándékozó a másik házastárssal szemben az ajándék visszakövetelése iránt külön per megindítására kényszerüljön. Másként alakul a helyzet akkor, ha a mindkét házastárs részére történő ajándékozást okirat bizonyítja (pl. ingatlan ajándékozása esetén). " (Ilyenkor is lehetőség van azonban az ajándék visszakövetelésére.)

"Mindezekből következik, hogy az eset összes körülményének a vizsgálatára van szükség olyan esetben, amikor az egyik házastárs a házasságkötésre tekintettel adott ajándék közös vagyonba vagy különvagyonba tartozását állítja. A bizonyítékok mérlegelése során - a kifejtetteken túlmenően - jelentősége lehet a felek által követett helyi szokásoknak is. Az említettek vonatkoznak arra az esetre is, amikor a házastársak a házas együttélésük alatt részesülnek ajándékban."

(1991. VI. 3.; Bírósági Határozatok 1991. évi 7. szám)