Matt LeBlanc szívesebben szerepel tévében, mint moziban

Vágólapra másolva!
Matt LeBlanc, a Jóbarátokból ismert Joey nem szívesen válik meg a tévéfilmsorozatoktól. Egy interjúban elismerte, hogy azért utasított vissza egy mozifilmszerepet, mert félt, hogy a szóban forgó film megbukik.  
Vágólapra másolva!

Matt LeBlanc, aki a nagy sikerű Lost in Space-ben is szerepelt, bevallotta, hogy sokkal otthonosabban érzi magát a televíziós produkciókban.

"Figyelem a mozifilmeket, rendkívül nehéznek tűnnek. Teljesen más feltételek mellett kell dolgozni egy mozifilm forgatásakor, mint egy tévésorozatban. Nem tudni, a rendező jó-e - hacsak nem híres rendezőről van szó -, és én nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy gyenge produkcióban jelenjek meg. A filmek forgatásai ráadásul sok utazással járnak, és én szeretek saját ágyamban aludni" - nyilatkozta a Jóbarátok sztárja.

A 37 éves Matt LeBlanc elmondta, a Joey című film forgatása sok kellemes emléket elevenített fel benne, nosztalgiával gondol vissza arra az időszakra, mikor a Jóbarátok készült.