A börtönben halhat meg Robert Fico merénylője, iszonyatos dolgot mondott a kihallgatásakor

Robert Fico, RobertFico, Szlovákia, szlovák jogász, baloldali politikus, merénylet, lövés, 2024. 05. 15.
Fico a kép készítése után kevéssel megsebesült lõfegyveres incidensben
Fotó: MTI/AP/TASR Slovakia/Radovan Stoklasa
Vágólapra másolva!
Előre kitervelt, bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsította meg a rendőrség Juraj Cintulát. Ha elítélik, életfogytiglani börtönt is kaphat.
Vágólapra másolva!

A 71 éves radikális baloldali merénylő, Juraj Cintula tegnap öt lövéssel súlyosan megsebesítette Robert Fico kormányfőt. A miniszterelnököt a besztercebányai egyetemi kórházba vitték, megműtötték,

 állapota továbbra is súlyos, de stabil. 

A merénylő autóját is átvizsgálták a tűzszerészek, de nem találtak benne robbanóanyagot vagy bombát. A férfit jelenleg Nyitrán, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) rendőrségi cellájában tartják fogva. Ha elítélik, 25 évtől életfogytig tartó börtönt kaphat. 

A Markíza szerint a merénylő nyugdíjas csütörtökön reggel a meggyanúsítást követően azt mondta, hogy 

büszke arra, amit tett.