Új rekordot állított fel Donald Trump

Vágólapra másolva!
Rekord szintű összeget, 50,5 millió dollárt gyűjtött be egy floridai exkluzív rendezvényen Donald Trump kampánycsapata. Persze maga az összeg önmagában is óriási, de, hogy mindez mekkora fegyvertény, jól mutatja, hogy riválisa, a hivatalban lévő elnök Joe Biden egy hasonló New York-i rendezvényen ennek az összegnek a felét tudta összekalapozni.
Vágólapra másolva!

A valaha volt legnagyobb adománygyűjtő este!

- írta ki a Truth Social közösségi oldalára maga Donald Trump.

A fedezeti alapok menedzsere, John Paulson, aki az eseményt rendezte, azt mondta, hogy a megdöbbentő összeg azt mutatja, hogy a republikánusok összefogtak és beálltak Trump mögé – írja a VG a The New York Post cikke alapján. .

Az esemény résztvevői fejenként 250 000 és 814 600 dollár közötti gálavacsorát fizettek Paulson 110 millió dolláros kastélyában az Atlanti-óceán partján. Az esemény vendégei között voltak Trump korábbi riválisai a választási versenyben.

Donald Trump, DonaldTrump, amerikai üzletember, multimilliárdos, politikus, 2017 és 2021 között az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke volt
 Santiago / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Fotó: Getty Images via AFP / Photo by Michael M. Santiago / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Az országos felmérések szerint Donald Trump országos szinten vezet Joe Bidennel szemben és előnye folyamatosan nő. A demokrata választók 48 százaléka még februárban is úgy nyilatkozott a Rasmussen Reports felmérése szerint, hogy jobb lenne másik jelöltet találni Biden helyett, akinek ennek ellenére nem kellett valódi ellenféllel szembenéznie a demokrata előválasztáson.