Légi marsall fogdosott egy alvó nőt egy amerikai repülőn

Vágólapra másolva!
A fiatal nő éppen aludt utazás közben, majd arra ébredt, hogy a mellette ülő férfi fogdossa a mellét és a nemi szervét. Azóta pert is indított az ügyben.
Vágólapra másolva!

Egy nő pert indított a Delta Air Lines és a cég egykori alkalmazottja ellen, miután az repülés közben szexuálisan zaklatta. Az akkor 24 éves nő 2023. március 20-án egy phoenixi Taylor Swift-koncertről repült a Seattle–Tacoma repülőtérre - számolt be a People.

repülőgép fedélzet, repülés, légitársaság
Repülőgép fedélzet. Fotó: Pixabay

A nő ügyvédje, Mark Lindquist március 28-án a Washington állambeli King megyében nyújtotta be panaszát miszerint a nő a felszállás előtt Xanaxot vett be, mert félt a repüléstől. Brick, aki a gépen egy középső ülésen ült, a Delta alkalmazottjaként azonosította magát, és úgy tűnt, ismer néhány légiutas-kísérőt is, ami kezdetben megnyugtatta a fiatal lányt, pedig már a repülés kezdetén érezte, hogy alkoholszag árad a férfiból.

A nő a bevett Xanax miatt szinte teljesen kiütötte magát, majd  hirtelen arra ébredt, hogy Brick a melleit és a testét tapogatja, miközben a másik kezét a nemi szervére tette.

A légitársaság alkalmazottja, Duane Brick, már nem dolgozik a Deltánál, ugyanis március 5-én a szövetségi bíróságon szexuális zaklatás miatt bűnösnek vallotta magát. Az ítélethirdetés június 10-én lesz, az 52 éves Brick két év börtönbüntetésre számíthat.