Kegyetlenül meggyilkolta egy drogos pár a csecsemőjét

Vágólapra másolva!
Egy chesterfieldi pártól elvették a kisbabájukat, ugyanis a pár drogfüggő volt és nem gondoskodtak róla. Azonban a bíróság néhány hónapon belül visszaadta a szülőknek a gyereket, akik amint haza vitték a kisbabát kegyetlenül meggyilkolták. A pár az ünnepekre készült amikor a gyerek meghalt, ezért csak napokkal később hívták a mentőket.
Vágólapra másolva!

Shannon Marsdentől és Stephen Bodentől 2020 szeptemberében elvették a 10 hónapos kisfiukat, Finley Bodent, ugyanis a pár súlyosan drogfüggő volt és nem gondoskodtak a gyerekükről. Ezért a bíróság négy hónapra elvette a gyereket a szüleitől, azonban rövid időn belül visszakerült hozzájuk. Annak ellenére , hogy a bíróság négy hónapot tűzött ki arra, hogy a pár változtasson az életén, 

már november 17-én visszakerült hozzájuk Finley.

image

A kisfiút 2020 decemberében ölték meg drogfüggő szülei, akik előre eltervezték a gyilkosságot, mivel a nyomozók rengeteg olyan SMS-t találtak a pár telefonján, amikben arról írnak, milyen módszerekkel fogják megölni a kisfiút. 

Finley Bodennel 2020 karácsonyán végeztek a szülei. A gyereken összesen 130 sérülést találtak a nyomozók. A fiúnak eltört a kulcs és combcsontja, valamint mindkét medencéje is a rúgások és a taposásos miatt.

 Finley bal kezén égési sérülések voltak, az egyiket egy sima felületű forró eszköz miatt szerezte, míg a másikat egy öngyújtó okozhatta. 

image

A mentőket csak másnap kora reggel hívták a kisfiúhoz, ők vették észre, hogy a csecsemő körmei és ruhái koszosak, emiatt úgy gondolták a gyerek több napja halott lehet. A gyilkos szülők a bíróságon elmondták, hogy azért nem hívták azonnal a mentősöket, mert a családjukkal szerették volna ünnepelni a karácsonyt, ráadásul így volt idejük elrejteni a házban lévő drogot, miközben a halott gyerekük a véres és ürülékkel borított kiságyában feküdt. 

Mindkét gyilkos szülőt a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. -írja a Mirror.