Francia bevándorláspolitika: kudarcra ítélt ötlet a migránsok vidékre telepítése

Bilderberg-csoport
Az úgynevezett torontói jegyzőkönyvek szerint ösztönözni kell a fejlett országokba történő tömeges bevándorlást, elsősorban a fejlődő világból.
Vágólapra másolva!
Franciaország évtizedek óta küzd bevándorláspolitikájának következményeivel. A francia külvárosok azon részeiben, ahol a bevándorlók tömbökben élnek, fokozódó feszültség, hanyatló gazdasági teljesítmény, elszigetelődés, szegénység, munkanélküliség, továbbá etnikai zavargások nehezítik a hétköznapokat. A Századvég megvizsgálta, hogy milyen következményekkel jár a migráció félrekezelése, az elhibázott várospolitika, a bevándorlók társadalmi integrációjának, illetve képzésének több évtizedes hiánya és a céltalan segélyezési politika.
Vágólapra másolva!

Európában Franciaország – amely csak 2020-ban 238 ezer új bevándorlót fogadott be – rendelkezik a legnagyobb bevándorlónépességgel. Az országban 2021-ben 8,6 millió olyan ember élt, aki nem ott született, így Franciaország lakosságának 13,3 százaléka bevándorló hátterű. A nagy számban befogadott migrációs hátterű lakosság azonban nem azt nyújtja, amire a húsz éve zsugorodó francia gazdaságnak szüksége van. A hanyatló gazdaság és a tömeges, ellenőrizetlen migráció válságot idézett elő a nagyvárosok külvárosaiban, ahol elsősorban állami tulajdonú, megfizethető szociális lakások találhatóak. A migránsok ezekben a külvárosi zónákban telepedtek le, mivel elérhető közelségben van a városi infrastruktúra, az ipar és a szolgáltató szektor által kínált munkahelyek, és ezek a térségek elősegítik az etnikai kohézión alapuló csoportos betelepülést. A francia döntéshozók ugyan megpróbálják arra ösztönözni a bevándorlókat, hogy vidéki területeken telepedjenek le, 40 százalékuk mégis a párizsi nagyvárosi térségben maradt. 

A főváros elővárosain kívül a migránsok többsége a dél- és észak-franciaországi nagyvárosokban él. Ezek a no-go zónák a radikalizáció melegágyai, amelyek lázadások és a nemzeti szimbólumok elleni támadások formájában is megnyilvánulnak.

 

migráns, migránshelyzet, Párizs
Fotó: Századvég

Fokozódik a feszültség a francia külvárosokban

A francia külvárosokban csak az elmúlt két évtizedben hat etnikai eredetű városi zavargásra került sor, amelynek hátterében a bevándorló hátterű fiatalok és a rendőrzés közti konfliktus húzódik meg. Az ismétlődő zavargások a francia államon és a társadalmon belüli rendszerszintű problémákra utalnak. Emmanuel Macron 2020-as szeparatizmusellenes törvénye egyértelművé akarta tenni, hogy a bevándorlók elzárkózásának vallási gyökerei vannak. A törvény az iszlamizmus befolyásának csökkentését tűzte ki célul a külvárosi területeken.

A bevándorlónépesség tekintélyes része munkanélküli és szociális segélyekből, kábítószer-kereskedelemből, féllegális gazdasági tevékenységekből, bűnözésből él, és egyúttal az állammal szembeni haragot is táplálja. Terhet jelentenek az államnak, miközben a fiatalok egy része az iszlamizmusban mint vallási-politikai alternatívában talál menedéket és illegális gazdasági tevékenységek jelentik elsődleges bevételét.

A párizsi Seine-Saint-Denis kerületet a bűnözés és az iszlamizmus központjának tartják, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt évek városi zavargásainak többsége innen indult. Az ilyen negyedekben jelen vannak a szélsőséges iszlamisták is, akik az iszlám radikális értelmezésének megfelelően élnek, és ezt az irányzatot terjesztik. Csoportokba verődnek, nyelvhasználatukkal és öltözetükkel hívják fel magukra a figyelmet. Számuk növekedésével egyre inkább megjelennek a nyilvánosság előtt, és ráerőszakolják másokra életmódjukat, öltözködési előírásaikat, illetve viselkedési normáikat. A probléma abban rejlik, hogy Párizs más kerületeiben világviszonylatban is kimagasló életszínvonalú negyedek vannak, míg Seine-Saint-Denis-ben a legsúlyosabb a szegénység, a bűnözés, a munkanélküliség és a kilátástalanság aránya. 

A francia alsó középosztály kerüli ezeket a területeket; más iskolákat és más szórakozóhelyeket választanak, csak hogy elkerüljék a társadalmi interakciókat a szóban forgó bevándorló hátterű csoportokkal. 

 

Xavier Raufer francia kriminológus már 2000-ben kijelentette, hogy a városi erőszak 3000 elkövetőjéből 2950 bevándorló vagy a bevándorlók leszármazottja, a második generáció tagjai között pedig különösen aggasztó méreteket ölt a bűnözés. Ez a jelenség nem új keletű, már az 1980-as években elkezdődött.

Az elhibázott francia várospolitika újratermeli a szegénységet

Az állam minimális jóléti juttatásokat biztosított a bevándorlóknak, és növelte a rendfenntartók költségvetését, hogy ellenőrizze az erőszakot ezeken az érzékeny területeken. François Mitterrand szocialista elnök (1981–1995) kormányzása alatt a bevándorló hátterű lakosság nagy részét szociális segéllyel támogatták, mert ezt tartották a legkevésbé költséges megoldásnak. Ez azonban elfojtja a képzés és a beilleszkedés iránti motivációt és állandósultan alacsonyan tartja az életszínvonalat. Tehát a kormányzat integráció helyett a segélyezés útját választotta, ami túlzottan nagy terhet ró az államra és a társadalomra.

Az 1981-ben kezdődött etnikai zavargásokból levonható legfontosabb következtetés az, hogy a külvárosi lakosoknak nyújtott szociális segélyek átfogó és következetes integrációs stratégia nélkül a szegénység, a munkanélküliség és a gazdasági elszigeteltség állandósulásához vezetnek, ami ugyanakkor az erőszakot (a bűnözést, a városi zavargásokat és a terrorizmust) táplálja.

A migránsok által lakott külvárosok ma hatalmas, jövő nélküli szociális börtönökhöz hasonlítanak.  A bevándorlókat elsősorban szakképzési programokkal kellene bevonni az átalakuló gazdasági szerkezetbe, ezzel kiemelve őket kilátástalan szociális helyzetükből, azonban ehelyett a segélyezés fenntartása és új elemként a migránsok földrajzi „szétszórása”, vidékre telepítése merült fel megoldási javaslatként a döntéshozók részéről.

Emmanuel Macron, EmmanuelMacron, francia politikus, 2017. május 14-től az ötödik francia köztársaság nyolcadik elnöke és Andorra társhercege
Emmanuel Macron Fotó: Jody AMIET / AFP

Migránsok betelepítése helyett a lokális adottságokon és kultúrán alapuló gazdaság mentheti meg a vidéket

A bevándorlók vidékre telepítése súlyos kockázatokkal jár. A helyi közösségek életképessége a tisztességes kockázatmegosztás elvén alapszik, melynek középpontjában az alkalmazkodóképesség és a felelősség áll. Ennek megfelelően a közösségek hatékony működéséhez elengedhetetlen a környezetért hozott áldozat, ami csak akkor lehetséges, ha a törzsi, etnikai és vallási lojalitás elsődlegességét átveszi az élőhelyhez való ragaszkodás. A bevándorlás és a migránsközösségek tömeges vidékre telepítése pusztán kockázatátadásnak tekinthető, nem nyújt megoldást a felmerült problémákra.

Okkal feltételezhető, hogy valódi megoldást kizárólag a szemléletváltás hozhat. A jelenlegi gazdasági modell több szempontból kudarcot vallott, mivel rombolja a környezetet, az áruk szabad mozgását hirdeti és a tömeges migrációt ösztönzi. Célszerű lenne tehát egy új, a lokális adottságokon és kultúrán alapuló fejlesztési modellben gondolkodni, amelyben a helyi termékek, a környezet, a kultúra és az emberi erőforrások megőrzése, illetve a tömeges migráció megakadályozása áll a törekvések központjában.

A teljes kutatás elérhető a Századvég weboldalán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK