Fóliába csomagolt felsőtestet találtak egy edzőközpont mellett, két férfit letartóztattak

Vágólapra másolva!
A Manchester United edzőközpontja mellett találták meg a test egy részét.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, fóliába csomagolva találtak rá emberi maradványokra a salfordi Kersal Dale-i erdőben, ami az Irwell folyó túlpartján, csupán néhány méterre található a Manchester United korábbi edzőközpontjától, a The Cliff nevezetű létesítménytől, amit jelenleg a klub akadémiája használ.

A feldarabolt test egy részét, amely a hát alsó részéből, a fenékből és a combból állt, egy járókelő találta meg átlátszó fóliába csomagolva Salfordban április 4-én.

A legfrissebb sajtóinformációk szerint az elkövetőket csütörtökön gyilkosság gyanújával letartóztatták - közölte a Greater Manchester-i rendőrség (GMP). Hozzátették, a gyanú szerint ismerik egymást.

Úgy tudni, hogy az áldozat egy 40 év feletti férfi volt. A feltételezések szerint csak néhány napja lehetett halott.

Az elkövetőt, egy 42 éves férfit letartóztattak, miután a rendőrök csütörtök dél körül megrohamoztak egy buszt - közölte a rendőrség. Később a nap folyamán egy 68 éves férfit is letartóztattak a gyilkosság gyanújával - írja az Independent.

A rendőrség közölte, hogy a letartóztatásokra azután került sor, hogy a rendőrök több száz órányi, térkamerák által rögzített felvételt átvizsgáltak. A felvételek alapján tudták felkutatni a gyanúsítottakat.

A gyilkosság gyanújával korábban letartóztatott 20 éves férfit később óvadék ellenében szabadlábra helyezték a további nyomozás idejére.

Lewis Hughes felügyelő, a GMP súlyos bűncselekményekkel foglalkozó részlegének munkatársa elmondta: 

A mai letartóztatások kétségtelenül jelentős lépést jelentenek a nyomozásunkban, és most az őrizetben lévő férfiak kihallgatására összpontosítunk, ami kulcsfontosságú lehet a válaszok megtalálásához.

A hatóságok éjjel-nappal dolgoznak, követve a nyomozás minden vonalát, és hogy az elkövetkező napokban további házkutatásokat fognak tartani.

A rendőrség egy nyilatkozatot adott ki: „Az áldozat lehetett apa, testvér, fiú vagy unokatestvér. Negyven év feletti, fehér bőrű, feltehetően európai származású férfi, akinek valószínűleg szőke vagy világosbarna haja és kék szeme volt”.

A nyilatkozat alapján a rendőrség felszólította az embereket, hogy aki tudja, hogy kire illik a leírás, az jelentkezzen - írja a The Guardian.