Brutálisan halálra késelték a hős fiatalt, aki a barátnőjét védte meg

Vágólapra másolva!
Egy 14 éves wyomingi fiút egy konyhakéssel halálra szúrtak, miközben barátnőjét próbálta megvédeni két símaszkos támadótól egy bevásárlóközpontban – közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Bevásárlóközpontban támadt egy fiúra és a barátnőjére két símaszkot viselő iskolás fiú. Korábban a támadók követték a párt, akik emiatt hívták Bob Mahert. Ezért a fiú a plázába sietett, majd megpróbálta kivinni barátnőjét és annak barátját az épületből, miközben többször felszólította a támadókat, hogy hagyják őket békén.

A biztonsági kamerák felvételeiből kiderült, hogy Bobbyt többször megütötték, majd a földre lökték és hasba szúrták egy konyhakéssel.

A két 15 éves maszkos fiatal ezután gyorsan elmenekült a helyszínről, majd egy parkoló szemetesébe dobták a véres kést és a maszkokat. Nem sokkal később a rendőrség elfogta őket, és a két fiú beismerő vallomást tett.

A rendőrség a két gyanúsítotthoz a szemtanúk kihallgatása után jutott el. A gyanúsítottak azt is bevallották, hogy az incidens előtt egy háztartási boltból lopták a késeket.

Az áldozat egyik barátja később elmondta a rendőröknek, hogy a két elkövető ugyanabba a középiskolába járt, mint az áldozat, és ismerték egymást.

A két támadó ellen gyilkosság, súlyos testi sértés és lopás miatt emeltek vádat. 

- írta a HuffPost.