Zelenszkij luxusfelesége döbbenetes üzenetet küldött az Egyesült Államoknak

Vágólapra másolva!
Joe Biden az Egyesült Államok demokrata elnöke meghívta Zelenszkijnét az évértékelőjére, ő azonban elutasította az elnök ajánlatát.
Vágólapra másolva!

Joe Biden tervei szerint Zelenszkij luxusimádó felesége az évértékelő során az ő felesége, Jill Biden mellett foglalt volna helyet, ez viszont nem fog megtörténni, hiszen a dollármilliós ékszervásárlásairól híres ukrán nő elutasította a meghívást. A Medusa úgy tudja, hogy Zelenszkijné naptári ütközésre hivatkozva utasította el az ajánlatot, az viszont egyelőre tisztázatlan, hogy mi lehet fontosabb a háborúban álló ország számára, mint az egyik legnagyobb támogatójukkal találkozni. 

Más feltevések szerint már Zelenszkij is Donald Trump győzelmére számít a közelgő amerikai elnökválasztáson és taktikai megfontolásból nem engedte el feleségét Biden évértékelőjére,

hogy véletlenül se haragítsa magára a republikánusokat. Mint ismert, amennyiben Donald Trump megnyeri az elnökválasztást - amire minden esély megvan - akkor nagy valószínűséggel Ukrajna nem kap több fegyvert és pénzt sem a háború folytatására Amerikától, így tárgyalóasztalhoz kényszerülnek.