Tragikus baleset történt egy németországi tanyán, egy kisfiú meghalt

Vágólapra másolva!
Vasárnap meghalt egy hatéves kisfiú Németországban. A gyerek eltűnését nagyszülei jelentették. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltóság szakemberei, akik egy emésztőgödör kiszivattyúzásakor találták meg a kisgyerek élettelen holttestét.
Vágólapra másolva!

Vasárnap, délután fél öt körül a németországi Osterheverben egy hatéves kisfiú eltűnését jelentették a nagyszülők. 

A rendőrség és a tűzoltóság nagy létszámmal vonultak ki a helyszínre, és azonnal elkezdték keresni a gyereket. 

Körülbelül három órával a segélyhívás beérkezése után a tanya közelében lévő emésztőgödröt is kiszivattyúzták a tűzoltóság szakemberei és ekkor találták meg a gyerek élettelen holttestét. Az orvos már nem tudta megmenteni a fiú életét. Egyelőre nem világos, hogyan halt meg a kisfiú, mivel a gödörből felszabaduló gázok már önmagukban is halálosak lehetnek - írja a Bild.

A mentőcsapatokat és a nagyszülőket is megviselte az eset, mindannyian pszichológiai tanácsadáson vesznek részt - írja a presseportal.de.