Terrorellenes akciót hajtott végre a belga rendőrség, több embert letartóztattak

Vágólapra másolva!
Belgiumban vasárnap reggel négy embert tartóztattak le egy terrorellenes rendőrségi akció keretében, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szélsőséges iszlamista szervezetekkel állnak kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A műveletet a szövetségi rendőrség különleges egységeinek támogatásával hajtották végre, az őrizetbe vett személyek közül három kiskorú - írja a L'avenir.

Négy belga városban, Brüsszelben, Charleroi-ban, Ninove-ban és Liége-ben házkutatásokat tartottak a hatóságok,

azonban nem találtak sem fegyvereket, sem robbanóanyagot.  

Az RTBF közszolgálati média szerint a gyanúsítottak - akik egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül tartották a kapcsolatot - feltehetően támadást terveztek. 

A hatóságok a beavatkozás mellett, hogy elkerüljék az esetleges merényletet.

A terrorfenyegetést elemző belga központ (OCAM) szerint tavaly  41 százalékkal nőtt a terrorizmushoz és szélsőségességhez kapcsolódó fenyegetések száma. A bejelentések több mint 40 százaléka iszlamista szélsőségességgel állt összefüggésben.