Összeomlott egy ötemeletes ház Kalkuttában, négy ember meghalt - videó

Vágólapra másolva!
Négy ember meghalt, heten megsérültek, amikor vasárnap este összeomlott egy ötemeletes, építés alatt álló épület Kalkutta egyik zsúfolt negyedében.
Vágólapra másolva!

A rendőrség és a katasztrófavédelmi csapatok kimenekítettek 13 embert, miközben

 keresik a romok alatt rekedt túlélőket. 

Sujit Bose nyugat-bengáli tűzoltó- és katasztrófavédelmi miniszter bejelentette, hogy a halottak hozzátartozóinak 5 millió rúpiát (nagyjából húszmillió forintot), a sérülteknek pedig 1 millió rúpiát adnak kártérítésként.

Szemtanúk szerint az eset éjfél után történt, amikor 

először betondarabok kezdtek hullani az épületből, majd ezt követően az egész építmény összeomlott, és a törmelék a szomszédos lakóházakra zúdult. 

A balesetben négy ember meghalt, heten megsérültek. Mamata Banerjee nyugat-bengáli kormányfő hétfő reggel szintén ellátogatott a baleset helyszínére. (Financialexpress)